Gazdaság

Díjat alapít Matolcsy

matolcsy (matolcsy)
matolcsy (matolcsy)

A kitüntetés a kiemelkedő közgazdasági munkáért jár.

Két díjat is adományoz a jövőben évente a Magyar Nemzeti Bank – írja a hvg.hu. Az egyiket a 84 éves nemzetközi hírű közgazdászról, Lámfalussy Sándorról nevezték el. Ezt a jegybank annak a személynek ítéli oda, aki a közgazdaság és a pénzügyek területén olyan kiemelkedő, nemzetközileg elismert szakmai munkát, tudományos publikációs vagy oktató tevékenységet végzett, amely hosszabb távon jelentős hatással van a magyar és nemzetközi monetáris politika, a közgazdaságtudomány és szakmai közösség fejlődésére.

A Popovics Sándor-díjat pedig az a 40 év alatti kaphatja meg, aki kimagasló színvonalú, előremutató szakmai és tudományos munkájával hozzájárul az MNB feladatai megvalósításához, szakmai tekintélyének és nemzetközi elismertségének megerősítéséhez.

A jelölteket a rendelet alapján Matolcsy György terjeszti elő, de a végső döntést alelnökei segítségével hozza meg.

A díjakat először januárban adják át ünnepélyes keretek között.

Nemrég az derült ki, hogy többen többet keresnek a jegybanknál, amióta Matolcsy György az elnök. Az MNB-ben a havi átlagbér 36 ezer forinttal, 623 ezer forintra nőtt

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik