Gazdaság

Az okostelefonok hajtották a hazai IT-piacot

mobiltelefon(430x286)(1).jpg (mobil, telefon, )
mobiltelefon(430x286)(1).jpg (mobil, telefon, )

Magyarországon mintegy 30 százalékkal bővült a telekommunikációs piac forgalma az idei harmadik negyedévben a tavalyi év azonos időszakához képest.

A növekedés hajtómotorját az okostelefonok adják. Hasonlóan jelentős szerepet töltenek be a tabletek az információs technológiai termékek eladásában, amely negyedével nőtt a 2013. július-szeptemberi időszakban – derül ki az GfK Hungária közleményéből.

Növekszik a tabletek piaca

Az IT termékek szektora határozott – 25 százalékos – értékbeli növekedést tudhat magáénak 2013 harmadik negyedévében az előző év azonos időszakához képest. A növekedés legerősebb motorja a második legnagyobb árbevételű termékcsoport, a tabletek, amelyek iránt a kereslet egyenletesen magas és ráadásul növekvő is. Az árukategória népszerűségét jól mutatja az is, hogy kismértékben bár, de folyamatosan piacrészt nyer a notebookhoz képest, jóllehet, annak vezető szerepét egyelőre nem veszélyeztetik.

A tabletek mellett szintén fontos kiemelni a billentyűzetek és a háttértárolók termékcsoportját, amelyek szintén oroszlánrészt hasítottak ki a szektor nagyarányú növekedési teljesítményéből. Utóbbiak közül az SSD meghajtók népszerűsége emelkedik dinamikusan. Ezt a tendenciát az magyarázza, hogy ezen eszközök magas technikai színvonalát egyre vonzóbbá teszi a mérséklődő áruk.

Mindenhol népszerűek az okostelefonok

Jól mutatja a telekom szektor fontosságát Magyarországon, hogy – az általános gazdasági gyengélkedés ellenére – ez a terület folyamatosan magas teljesítményt nyújt, ami számszerűsítve a teljes eladási érték 30 százalékos növekedését jelenti az év harmadik negyedévében a tavalyi év azonos időszakához képest. Ez a tendencia nemcsak hazánkban, de a környező országokban is megfigyelhető, némely országban még a magyarországit is meghaladó mértékben bővült a mobiltelefonok piaca.

A szektor hazai növekedését az okostelefonok iránti kereslet generálja, amelyek forgalma értékben több mint 50 százalékkal nőtt, míg a hagyományos (feature) telefonok eladásából származó árbevétel 38 százalékkal visszaesett. Az átlagárak csökkenő tendenciát mutatnak: a hagyományos telefonoknál komoly , az okostelefonoknál pedig minimális mérséklődés formájában.

Az okostelefonok kapcsán fontos kiemelni a nagyobb kijelzős modellek térnyerését, mely készülékek egyre inkább alkalmasak olyan funkciók ellátására, amelyeket korábban csak egy notebook vagy tablet segítségével tudtak a felhasználók megvalósítani. Jól tükrözik a számok is ezt a fogyasztói hozzáállást, értékben a teljes eladás kétharmadát teszik ki a 4 hüvelykes vagy annál nagyobb okostelefonok. A sok közepes árú termék mellett az egyes gyártók 5 hüvelykes vagy annál nagyobb csúcstermékei is szép eredményeket értek el és már kétszámjegyű részesedést mondhatnak magukénak a teljes eladási értékből.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik