Gazdaság

Súlyos vádak a kitálaló NAV-os ellen

Először rágalmazás, most jogosulatlan adatkezelés miatt jelentik fel Horváth Andrást.

A Horváth András lemondásához kapcsolódó hivatali eljárás során, így a számítógépes munkaállomásán található adatok, valamint a szekrényében fellelt iratanyag átvizsgálásakor – melynek tételes átadását Horváth András írásban megtagadta – a Nemzeti Adó- és Vámhivatal célhoz nem kötődő jogosulatlan adatlekérdezéseket tárt fel. Mindezen túl a volt munkatárs saját bevallása szerint adótitkokat tartalmazó adatokat juttatott ki a hivatalból és birtokol jelenleg is – olvasható a NAV közleményében.

Így kezdődött

Horváth András három héttel ezelőtt robbantott: állítása szerint mintegy 1700 milliárd forintnyi áfacsalás fölött huny szemet az adóhatóság, ha az ügyfél kedvelt magyar cég, vagy jelentős multi.

A NAV először rágalmazásért, most pedig jogosulatlan adatkezelés miatt jelenti fel.

A munkáltatói jogkör gyakorlója azonnali belső vizsgálatot rendelt el annak kiderítésére, hogy milyen tényezők tették lehetővé a jogosulatlan adatlekérdezésből származó iratok felhalmozását és az adótitkokat tartalmazó dokumentumok kivitelét. Amennyiben a vizsgálat vezetői mulasztást is megállapít, úgy fegyelmi eljárás keretében folytatódik a felelősség mértékének meghatározása.

Horváth András jogosultságaival súlyosan visszaélve számos gazdasági társaságról és magánszemélyről olyan nem célhoz kötött adatkezeléseket végzett, melyek egyáltalán nem kapcsolódtak a feladataihoz.

A NAV-dolgozók adatkezelési lehetőségeire vonatkozó szabályokat belső adatvédelmi és adatbiztonsági, valamint informatikai biztonsági szabályzatok tartalmazzák. Az alkalmazottak kizárólag feladataik ellátása céljából, a részükre biztosított jogosultságok rendeltetésszerű használatával kezelhetnek adatot, melynek jogszerűségéért fegyelmi, polgári jogi, büntetőjogi felelősséggel tartoznak. Az adótitkokat tartalmazó informatikai rendszerekhez való hozzáférés nem jelenti azt, hogy a NAV-on belül önkényesen bárki bármilyen adatot lekérdezhet.

Az adótitkok védelme érdekében a munkáltatói jogkör gyakorlója hivatali visszaélés és jogosulatlan adatkezelés gyanúja miatt feljelentést tesz volt ügyintézője ellen.

Mindent cáfol

Eközben Horváth András mindent cáfol és rágalomhadjáratot emleget. Az Origóhoz eljuttatott levelében sorra veszi az ellene felhozott vádakat. „Én nem a NAV 23 ezer dolgozóját támadom, kiállásommal a közérdeket és közpénzeket sértő működési anomáliákra kívántam felhívni a figyelmet” – áll a levélben.

A történet

A NAV mostani, jogosulatlan adatkezelés miatti feljelentésére, amire már az adóhatóság múlt heti sajtótájékoztatóan is tettek utalást, Horváth azt írja, hogy az elmúlt három évben ellenőrzési szakkoordinátor volt a fő profilja. „2010 végétől én olyan ügyeket vittem, amelyekben nem 100, hanem több száz vizsgálat iratanyagát elemeztem és szintetizáltam. Ekkora méretű munka során óhatatlanul nagy mennyiségű másolat keletkezik, másképp hogyan dolgoztam volna. A másolatban otthagyott iratok többsége olyan, amelyek folyamatban levő adóügyekhez vagy büntetőeljárásokhoz kapcsolódnak (erről a főosztály vezetői is tudnak, nekik ez nem meglepetés), vagyis az iratok többsége megőrzési célzattal, az esetleges későbbi felhasználhatóság érdekében nem lett kidobva, ill. megsemmisítve.”

Az adóhivatal a múlt héten azt is kijelentette, hogy Horváth soha nem volt adóellenőr, így az amelített adatokhoz hozzá sem férhetett. „Azt sugallja a NAV, hogy én jogosulatlanul juthattam hozzá nyilvántartási adatokhoz. Ez nem így van. Az adatokat én szinte kizárólag a saját gépemről kérdeztem le” – írja, kitérve arra, hogy volt három hét, amikor átköltözés miatt nem volt számítógépe, akkor az osztályról éppen hiányzó kollégái gépét használta, ott lépett be, de mindig a saját jelszavával, saját jogosultságával. Ilyenkor pedig a lekérdezéseket ő hajtotta végre. „Ilyen esetek elég gyakran előfordulnak a hivatali életben és semmiféle szabálytalanságot nem jelentenek. Viszont egy rágalomhadjáratban plusz egy érv a megcélzott személy ellen.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik