Gazdaság

Senkin sem segít a magáncsőd

üres-pénztárca (üres pénztárca)
üres-pénztárca (üres pénztárca)

Elkészült a magáncsőd részletes javaslata, ami egyéni képviselői indítványként kerülhet a parlament elé, de ez a szakemberek szerint nem alkalmas a túladósodott tömegek problémájának megoldására – írja az én pénzem.hu.

A bajba került magánszemélyeknél a „felszámoló” szerepét a magáncsőd legutolsó tervezete szerint a közjegyzők látnák el, de jelentős feladatokat kapnának a szociális hatóságok is – tudósít az én pénzem.hu a Menedzsment Fórum (Mfor) második fogyasztóvédelmi konferenciájáról.

A rendezvényen Auer Katalin, a Magyar Bankszövetség vezető jogtanácsosa elmondta, annak, aki élni szeretne ezzel a lehetőséggel, nagyon bonyolult feltételeknek kell megfelelnie, ráadásul akár több tízezer forintra rúgó illeték és adatszolgáltatási díj megfizetése után. Azok kérhetik a magáncsődöt, akiknek legalább ötmillió, de maximum 30-40 millió forintnyi vagyona és 2-50 millió forintos tartozása van. Feltétel még, hogy az adós legfeljebb tíz hitelezőnek tartozzék, darabonként legalább 200 ezer forinttal, amiből van legalább egy 400 ezer forint feletti 90 napon túli hátralék.

Szakemberek szerint a nemzetközi tapasztalatok is azt mutatják, hogy a magáncsőd nem alkalmas túladósodott tömegek problémájának megoldására. Magyarországon pedig a jegybanki adatok szerint 627 ezer nem teljesítő kölcsön van (ebből 120 ezer a jelzáloghitel). Jelentős gond még, hogy a családok valóságos jövedelmi helyzete (a fekete-, illetve szürkegazdaság miatt) nálunk sokszor egyáltalán nem állapítható meg.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik