Gazdaság

Egy számjegyű a munkanélküliség!

munkás (munkás)
munkás (munkás)

Eljött a nap, amikor végre pozitív hírek vannak az álláspiacon.

Évek óta nem volt ilyen magas a foglalkoztatottság és ilyen alacsony a munkanélküliség aránya. A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai szerint végre a mágikus 10 százalék alá csökkent a munkanélküliek aránya a 15-64 éves korosztályban. A foglalkoztatási ráta pedig ismét közelebb araszolt a hatvan százalékhoz: július és szeptember között – 0,2 százalékponttal növekedve – 59,2 százalék volt.

Biztató az is, hogy nem csak az ősz eleji számok alakultak jól: tulajdonképpen év eleje óta tart a mutatók lassú javulása, bár sok esetben nem a versenyszférának, hanem az adófizetők pénzéből teremtett állásoknak köszönhetően.

Kattintgassa infografikonunkat!

 

Meglepő mutatók

Ebbe a –munkaképes korúnak tekintett – korosztályba 6,6 millió ember esik bele Magyarországon, ám körülbelül 45 százalékuk nem dolgozik.

A foglalkoztatottak zöme, 3,6 millió ember – teljes munkaidőben dolgozik. Körülbelül negyedmillióan vannak részállásban, s 400 ezer vállalkozó van.

200 ezren egy éve nem találnak munkát

Ám nem elsősorban a munkanélküliség von le ilyen sokat a potenciális dolgozók számából: körülbelül félmillió munkanélküli van, (akik közül minden második már több mint egy éve nem talál állást).

Nyugdíjasok, diákok

Sokkal jelentősebb tényező az inaktívak aránya – ők 2,3 millióan vannak, s 60 százalékban nők. Ide sorolják a nyugdíjasokat (900 ezer fő) és a diákokat (750 ezer fő) és a gyerekkel otthon lévőket (266 ezer fő) is.

Hurrá, hirdetnek!

Az álláspiac élénkülését a HR-cégek is érzik. “Az első őszi hónapban minden szempontból felélénkült az álláspiac, a folyamatosan növekedő – a 2008-as szintet is meghaladó – meghirdetett pozíciók mellett 11 százalékkal ugrott meg az álláskeresők száma is” – írja közleményében a Profession.hu állásportál.

Legtöbben főiskolai vagy egyetemi diplomával és középfokú nyelvtudással szeretnének elhelyezkedni, de a középiskolai vagy szakmunkás-képesítéssel rendelkezők között is egyre többen keresnek online munkát. Évek óta először ügyfélszolgálati munkatársból (1,66%) többet kerestek a vállalatok, mint könyvelőből (1,63%).

Az első helyen maradtak a fejlesztői (2,06%), őket követik a mérnöki (1,88%) pozíciók. Ennek ellenére legtöbben rendezvényszervező asszisztensek, médiaasszisztensek, recepciósok vagy titkárnők szeretnének lenni. „Általános nézet a munkakeresők között, hogy a cégek nyáron nem igazán aktívak és ilyenkor nehezebb elhelyezkedni. Az idei szezon erre teljes mértékben rácáfolt, a meghirdetett állások száma gyakorlatilag folyamatosan növekszik, csak szeptemberben 5530 új pozíciót töltöttek fel a rendszerünkbe” – nyilatkozta Zsédely Krisztián, a Profession.hu értékesítési vezetője.

Rutinosok előnyben

Az elmúlt negyedévben is a sokéves tapasztalattal rendelkező munkakeresőknek kedvezett leginkább az álláspiac: a hirdetések 31 százalékánál 5 évnél több tapasztalatot kérnek, miközben a keresők között csak 27 százalék rendelkezik ennyivel. A pályakezdőknél pont fordított az arány: 14 százalék a meghirdetett állások száma, ezzel szemben a keresők 22 százaléka nem rendelkezik tapasztalattal. A diploma is hatalmas előny: azon állások száma, amelyhez csak érettségit várnak el, csupán a negyede a főiskolai vagy egyetemi képzettséget igénylő pozícióknak.

Az idegen nyelvek ismeretét egyre több helyen, egyre magasabb szinten várják el a cégek: több mint kétszer annyi az angol nyelvtudást legalább középszinten igénylő állás, mint az olyan, aminél nem kérnek nyelvet. A felsőfokú nyelvtudást már közel annyi pozícióban várják el, mint a középszintűt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik