Gazdaság

Alig van 1,5 millió forintunk egy évre

vásárló (vásárlás, )
vásárló (vásárlás, )

Magyarországon az egy főre jutó nemzeti vásárlóerő 5009 euró (körülbelül 1,5 millió forint), ami össz-vissz 38,9 százaléka az európai átlagnak.

Magyarország ezzel a tavalyihoz hasonlóan az idén is a 31. helyen áll Európa 42 országának rangsorában – – derül ki a GfK Hungária Piackutató Intézet hétfőn bemutatott, 2013. évi vásárlóerő-tanulmányából.

Montenegrót (4541 euró) és Romániát (3491 euró) megelőzi Magyarország, ám Horvátország 5208 eurós egy főre jutó vásárlóerővel Magyarország elé került a sorban, a lista 23. helyén álló Szlovákia 7473 eurós vásárlóerejének pedig csupán a kétharmadát érte el.

Az Eurostat adatai sem mutatnak vidám képet. Infografikonunkból kiderül, kik és mivel küzdenek a legtöbbet.

Az idén első alkalommal vizsgált járási adatok szerint a legtöbb jövedelemből a Budakeszi járás, míg a legkevesebből az ország északkeleti határvidékén élő járások lakosai gazdálkodhatnak.

Nem is drága az élet

A magyar vásárlóerő gyengeségére ebben a hónapban már a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) egyik tanulmánya is rávilágított. Az intézmény a magyarországi energiaárak nemzetközi összehasonlításával azt mutatta meg, hogy míg a hazai rezsidíjak a legalacsonyabbak között vannak, a hazai lakosság anyagi teherbíróképességét tekintve csak Bukarestben rosszabb a helyzet, mivel csak az ottani lakosság fordítja fizetésének nagyobb arányát az energiaszámlákra. Magyarán nem a rezsi magas, hanem pénzünk nincs.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik