Gazdaság

Ráteszi a kezét az állam a hajózásra

hajó (hajó, gerrenpeace,)
hajó (hajó, gerrenpeace,)

A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő a magyar állam javára megvásárolta a Mahart PassNave Személyhajózási Kft. 51 százalékos részesedését – írja a hvg.hu.

Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter és Márton Péter, az MNV Zrt. vezérigazgatója egy szerdai, a megvásárolt társaság egyik hajóján tartott sajtótájékoztatón jelentette be az adásvételt.

Az állami szerepvállalás egyik célja a beföldi és külföldi hajózási turisztikai tevékenység egységességének biztosítása. A miniszter és a vezérigazgató szerint a közép- és hosszú távú hajózási kikötői fejlesztések állami részvétellel hatékonyabban és a jelenleginél kiszámíthatóbban valósíthatók meg. A vételárat a cég nyereségéből fizetik ki, négy részletben.

Fotó: Kummer János

A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) és a Mahart PassNave Kft. közötti együttműködést tavaly ősszel kezdeményezte a cég többségi tulajdonosa, a MASPED Első Magyar Szállítmányozási Zrt. a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumnál (NFM). A tárca felkérése alapján az MNV tárgyalásokat kezdett a társaságban való állami részesedésszerzés előkészítése érdekében. A tranzakciót a Mahart PassNave közel 110 éves dunai hajózási tapasztalata is indokolta.

A Mahart PassNave piacvezető társaságnak számít. Évek óta stabil, nyereséges működést produkál. Jelenleg a 2013-2015 közötti időszakban éves szinten félmilliárd forint feletti profitra számít. Terveik szerint 2017-től kezdődően pedig a cég eredménye meghaladja a 600 millió forintot. A vállalat a fővárosi nagyhajók területén 60 százalékos részesedéssel bír.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik