Gazdaság

Tranzakciós illeték: a hitelkártyások megúszták?

hitelkártya (hitelkártya, )
hitelkártya (hitelkártya, )

Úgy tűnik, a bankoknak igen fontos, hogy minél többen használjunk hitelkártyát. Legalábbis erre utal, hogy a legkevésbé ennél a terméknél hárították át a tranzakciós illetéket.

Az augusztusi tranzakciós illeték emelésével párhuzamosan a bankok elkezdték „átdolgozni” ajánlataikat. Vagyis lehetőség szerint megint áthárították az ügyfelekre az eredetileg a bankokra kirótt pluszterhet. Úgy tűnik, mostanára nagyjából már végeztek is ezzel a „munkával”. Érdekes azonban, hogy a hitelkártyáknál mintha kevésbé akarnának minket terhelni az illetékkel – hívta fel a figyelmet az Azénpénzem.hu.

A hitelkártyások megúszták?

Az ajánlatokat átbogarászva arra jutott ugyanis a portál, hogy a Citibank és az FHB kivételével továbbra is ingyenesen lehet vásárolni a hitelkártyákkal. Ráadásul a készpénzfelvétel költségét sem feltétlenül emelték meg a pénzintézetek. Nem úgy, mint a betéti kártyák többségénél.

Ebből a kedvezésből úgy tűnik tehát, a bankok nagyon azt szeretnék, hogy minél többen és minél többször használjuk a hitelkártyánkat. Ami talán nem is annyira véletlen, mert mint a lap megemlíti, az MNB adatai szerint az idén 200 ezerrel kevesebb hitelkártyát használtunk, mint két évvel ezelőtt. Nyilván ezt a forgalmat szeretnék visszatornázni a bankok.

Sőt, akcióznak is a hitelkártyáknál

Az igazsághoz persze az is hozzátartozik, hogy bár az illetéket nem hárították át, de a kamatokat sem igen csökkentették, annak ellenére sem, hogy a jegybanki alapkamat folyamatosan csökkent.

Ellensúlyozásul viszont különböző akciókkal igyekeznek hitelkártya-használókat csinálni belőlünk. Ha kíváncsi, mivel csábítanak a bankok, kattintson!

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik