Gazdaság

Rettegünk a nyugdíjas évektől

idős pár (séta, )
idős pár (séta, )

Félünk tőle, hogy szegényen kell megélnünk az öregkort. Mégis úgy tűnik, egyre kevesebben vannak, akik hajlandóak is tenni azért, hogy ne kelljen nyugdíjas korukban nyomorogni.

Az önkéntes nyugdíjpénztárak húsz éve léteznek. Azóta most először fordult elő, hogy a tagok több pénzt tettek be a számlákra, mint amennyit a munkáltatók befizettek. A pénzügyi felügyelet adataiból az derül ki ráadásul, hogy az utóbbi két évben elég jelentősen átrendeződtek az arányok.

Két év alatt majdnem megduplázódott

2011 első félévében 12 milliárd forintos tagi befizetés állt szemben majdnem 21 milliárd forintos munkáltatói befizetéssel. 2012-ben már 15,5 milliárd forintos egyéni befizetés mellé társult cirka 20 milliárd forintos vállalati juttatás.

Az idei első félévre viszont a személyes befizetések 21 milliárd forint fölé kúsztak, míg a céges utalás alig több mint 17 milliárd forintnyira olvadt. Vagyis 2 év alatt majdnem megduplázódott az egyéni befizetések összege.

Nem lettek többen, akik gondoskodnak az öregkorukról

Örömre azért nincs olyan nagy ok, mert ez nem azt jelenti, hogy két év alatt duplája annyian döntöttek volna úgy, hogy előre gondoskodnak nyugdíjas éveikről. Ugyanis ez idő alatt a taglétszám nem nőtt, hanem majdnem 78 ezerrel csökkent. Vagyis inkább arról van szó, hogy akik tagok maradtak, és tudatosan készülnek idős korukra, ők duplája annyit szánnak erre a célra, mint két éve.

Pedig ha azt nézzük, hogy a nyugdíjpénztárak tavaly is igen jól teljesítettek, legalábbis ami a tagok hozamát illeti, akkor elvileg nőhetne a befektetési forma népszerűsége.

Mi lehet az oka?

Annak, hogy nőtt az egyéni befizetések összege, elsősorban a félelem lehet az őka – írta az Azénpénzem.hu két kutatásra hivatkozva. Abban pedig, hogy kevesebb a tag, nyilván szerepe van a válságnak, és a munkanélküliségnek is.

A munkáltatói befizetések csökkenése mögött meg valószínűleg az lehet, hogy évről évre emelkedett a cafeteria adóterhe. Éppen ezért volt meglepő, hogy egy nemrégiben publikált felmérés szerint egyre több munkáltató tartja fontosnak, hogy hosszú távon gondoskodjon a dolgozóiról, többek között jövőbeni nyugdíjáról. Ez a szándék még nemigen látszik a pénzügyi felügyelet statisztikájából.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik