Gazdaság

Teljes a káosz – mást mond az adóhivatal, mást a kormány

kerdojel(960x640)(1).jpg (kérdőjel)
kerdojel(960x640)(1).jpg (kérdőjel)

„Közeledik a kiskasszás gépek átállási határideje” – figyelmeztet honlapján a kormány. Jelentős többletkiadást okoz a cégeknek a korábbi géprendelés.

Jövő hét végére valamennyi érintettnek rendelkeznie kell érvényes pénztárgép-megrendeléssel – tudatta közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium. A szaktárca adóügyekért felelős helyettes államtitkára emlékeztetett rá, hogy eddig a cserével érintett kisvállalkozások csaknem fele, „összességében mintegy 117 ezer pénztárgép cseréjéhez igényelt üzembe helyezési kódot az adóhatóságtól, azonban a tárca információi szerint a leadott pénztárgép-megrendelések számát illetően már nem ennyire biztató az arány”.

A jogkövető magatartás tanúsítása, valamint a „nem cselekvés” következményeként kilátásba helyezett jogkövetkezmény elkerülése érdekében Pankucsi Zoltán, a minisztérium adóügyekért felelős tisztviselője felhívta a figyelmet rá, hogy „a vállalkozóknak legkésőbb augusztus 31-ig meg kell tennie az átállás érdekében előírt lépéseket, tehát jövő hét végére valamennyi érintettnek rendelkeznie kell érvényes pénztárgép megrendeléssel”.

Az adóhatóság elsősorban a nyilvántartás alapján könnyen kiszűrhető üzembe helyezési kód meglétét ellenőrzi, a hatósági eljárásnál az online pénztárgép beszerzése érdekében tanúsított adózói magatartás is egy fontos mérlegelési szempont. Ennek megfelelően valamennyi érintettnek augusztus 31-ig gondoskodnia kell érvényes pénztárgép-megrendelés leadásáról, illetve az ehhez kapcsolódó gyártói visszaigazolás beszerzéséről – zárul a közlemény.

Korábban a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ugyanakkor csak annyit közölt honlapján, hogy szeptember 1-jét követően megkezdi annak ellenőrzését, hogy az érintettek online pénztárgép hiányában rendelkeznek-e – az online pénztárgép üzembe helyezéséhez elengedhetetlenül szükséges, a PTGREG adatlapon az adóhivataltól igényelhető – üzembe helyezési kóddal. A regisztráció határidejének elmulasztása esetén a NAV mulasztási bírságot szabhat ki.

Ugyanakkor az elektronikus naplóval rendelkező pénztárgépek online pénztárgépre cserélését fentiek nem érintik, annak határideje – a pénztárgéphasználatra kötelezett adóalanyok esetében – változatlanul 2013. december 31-e. A NAV közleményében nem szerepelt a gyártó visszaigazolása.

Fotó: MTI/Marjai János

Jelentős többletkiadást okoz a cégeknek a korábbi géprendelés

Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) szerint az olcsóbb pénztárgépek hiánya több milliárd forint többletkiadást jelent a legkisebb vállalkozásoknak a kereskedelemben, ha a cégek az NGM felhívásának megfelelően járnak el, vagyis augusztus 31-ig megrendelik az új pénztárgépeket. Az OKSZ közleménye szerint az NGM pénztárgép-rendelési felhívása – amelyet az érintett kereskedők és vendéglátósok is értetlenül fogadtak – “felborította az előzetes józan számításokat”.

A szövetség is felhívja a figyelmet, hogy ellentmondás van a NAV és a szaktárca közlései között, mivel az NGM a pénztárgép megrendelését és az üzembehelyezési kódot együtt, míg a NAV csak az üzembehelyezési kód igénylését kéri augusztus 31-ig. Az NGM pénztárgép-rendelési elvárása augusztus végéig nem is teljesíthető, mert nincs megvásárolható pénztárgép, az engedélyezett pénztárgépek gyártásának felfuttatása még nem kezdődött meg.

“Rendelni lehet ugyan pénztárgépet, de nem biztos, hogy az megfelel a kereskedőnek” – írja az OKSZ. Az átállásra kötelezettek 518 féle pénztárgépet használhatnak, ez is mutatja az igények sokféleségét. Ezzel szemben a Magyar Kereskedelmi és Engedélyezési Hivatal nyilvántartása szerint eddig négy forgalmazó kapott online pénztárgép értékesítésére engedélyt, vagyis egyelőre szűk a kínálat.

Az OKSZ szerint nem könnyíti meg a választást, hogy az engedélyezett online pénztárgépek ára egységesen 140 ezer forint körül mozog. Több forgalmazó engedélykérelmének elbírálása is folyamatban van a Magyar Kereskedelmi és Engedélyezési Hivatalnál (MKEH), vagyis várható újabb, a jelenlegi 140 ezer forint körüli árnál olcsóbb pénztárgépek megjelenése is, 110-120 ezer forint körüli árakon.

Az NGM felhívása miatt ugyanakkor tanácstalanok a kereskedők, hogy megrendeljék-e a drágább gépeket augusztus 31-ig. Sok kisvállalkozás napi, néhány ezer forintos pénzügyi gondokkal küszködik, számukra eleve óriási teher a pénztárgépvásárlás, még az 50 ezer forint támogatással együtt is.

Az olcsóbb pénztárgépek hiánya az NGM felhívásának teljesítése esetén több milliárd forint többletkiadást jelent a legkisebb vállalkozások számára. A kereskedelemben például a legkisebb, egyboltos kereskedők száma 80 ezer, bár a többi kicsi sem “dúskál a javakban” – hangsúlyozza az OKSZ.

Kiemelik: az üzembehelyezési kódot augusztus végéig igényelni kell, ez a jogkövető magatartás része. Azt javasolják a kereskedőknek, hogy rendelés esetén mindenképpen kössenek ki elállási jogot, mivel csúszhat a gyártás, ráadásul később megjelenhet olcsóbb vagy jobb pénztárgép is a piacon, ami nem csekély megtakarítást jelenthet.

Célszerű az ajánlatkérés és a rendelés folyamatát körültekintően nyilvántartani, a megrendelés esetleges visszautasításával együtt: ha bármilyen ok miatt a pénztárgép forgalmazója nem fogadja el a megrendelést, arról a kereskedő nem tehet – olvasható a közleményben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik