Gazdaság

Intenzíven ment az Eszközkezelő

kilakoltatás (kilakoltatás)
kilakoltatás (kilakoltatás)

Megmenkülnek a kilakoltatástól a nemfizetők

A tavaszi jogszabály-változtatásoknak köszönhetően az utóbbi hónapokban ugrásszerűen megemelkedett a Nemzeti Eszközkezelő Zrt.-nek (NET) felkínált ingatlanok száma. Az indulástól számítva július végéig mintegy 7300 ingatlanfelajánlást fogadott be a NET, így hozzávetőleg 32 900 ember maradhatott otthonában.

Fotó: MTI / Mohai Balázs

A program lényege a súlyosan eladósodott családok lakhatásának hosszú távú biztosítása az Otthonvédelmi Akcióterv keretein belül: az adósok ingatlanát az állam megvásárolja és azt a korábbi tulajdonos és csalája számára határozatlan időre bérbe adja. A program 2012. januári indulása óta másfél év alatt 6,4 milliárd forintott fordított erre a költségvetés. Ezzel összesen 13,8 milliárd forint jelzáloghitel-tartozásból tudta kiváltani az adósokat az állam, látható tehát, hogy minden 1 forint költségvetési pénz 2,15 forint hitelintézeti követelés kiváltásához volt elég.

Igény lenne rá

A program májusban kapott új lendületet, amikor a jogszabályi változtatással kibővítették a programba bevonható ingatlanok körét. A Portfolio.hu cikke emlékeztet, hogy a felajánlható ingatlan forgalmi értéke Budapesten és a megyei jogú városokban 10 millióról 15 millió forintra emelkedett, valamint kitolódott a 180 napos fizetési késedelemre vonatkozó dátum. A visszavásárlási jogosultság a korábbi 2 évről 5 évre nőtt.

A június 30-ig feldolgozott adatok alapján a megvételre felajánlott ingatlanok átlagos forgalmi értéke (a jelzálog-hitelszerződés megkötésekor) 7,1 millió forint volt, míg a NET által végül fizetett vátelár átlagosan 3,3 millió forint.

Bár a két összeg közti különbség jelentős, a programnak mégis nagy előnye, hogy az adósok saját otthonukban maradhatnak, így jobb eséllyel állnak talpra az anyagi veszteség után és sokkal kevésbé fenyegeti őket a társadalmi lecsúszás veszélye. Ingatlanjukat pedig idővel visszavásárolhatják.

Keleten nagyobb a szükség

A felajánlott ingatlanok többsége a keleti országrészben, azon belül is Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében található, de sok a jelentkező Pest megyéből is. A dunántúli megyékben viszonylag kevés ingatlant kínáltak fel idáig, de a korábbiakhoz képest itt is volt bővülés.

A felajánlott ingatlanok 6 százaléka Budapesten, 16 százaléka megyei jogú városban, 39 százaléka vidéki városban, 39 százaléka pedig egyéb településen található.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik