Gazdaság

Itt a nagy bankfiókmustra!

Korábban a témában:

Bankváltásról, bankszámlanyitásról érdeklődtünk öt nagybank fővárosi fiókjaiban. Kora délután kezdtük a bankfiókmustrát, s volt, ahova nem sokkal a négy órai zárás előtt érkeztünk. Érdeklődés közben figyeltük, mennyire kedves, pontos, gyors az ügyintéző, érthető-e a tájékoztatása, mindent elmond-e, ami szerintünk ilyenkor szóba kell, hogy kerüljön. S persze arra is kíváncsiak voltunk, a kiválasztott bankok közül melyikbe lenne érdemes átvinni a pénzünket. Íme, mit tapasztaltunk.

Sorszámhúzás és várakozás

Egyik vizsgált bankban sem volt éppen foglalt mindegyik ügyintéző, amikor betértünk. Sorszámhúzás után a K&H és a Budapest Bank kivételével mindegyik helyen szinte azonnal sorra kerültünk. A két említett banknál is mindössze 2 percet kellett várni, s a K&H-nál már egy perc után mosolygósan odaszólt egy ügyintéző, hogy kis türelmet kér még.

A sorszám-automatánál a megfelelő menüpont kiválasztásához egyedül az Erstében ajánlotta fel segítségét a biztonsági őr, bár kicsit sután. Azt kérdezte, lesz-e készpénzfelvétel. S miután visszakérdeztünk, ezt miért kérdi, utána árulta csak el, hogy segítene a sorszám kiadásában. Elég morcos volt egyébként.

smiley (smiley, ) Raiffeisen, OTP,

smiley  (smiley) K&H, Erste, Budapest

Első benyomás

Egyértelműen a K&H egyik ügyintézője volt elsőre a legszimpatikusabb: mosolygott, majd azzal nyitott, hogy bemutatkozott, és kezet fogott. A Raiffeisenben ezek ugyan elmaradtak, de a „Miben segíthetek?” kérdés őszinte érdeklődést takart. Az Erstében mosolygósan fogadott az ügyintéző, de a hangja fáradt volt, amikor feltette ugyanezt a kérdést. A Budapest Banknál is hasonló kép rögzült bennünk. Az OTP-ben pedig a mosoly is elmaradt.

K&H

smiley (smiley, ) Raiffeisen

smiley  (smiley) Erste, Budapest

OTP

Terepfelmérés

Ahhoz, hogy az ügyintéző személyre szabott ajánlatot tudjon adni a bankszámlanyitáshoz, elengedhetetlen, hogy érdeklődjön az ügyfél bankolási szokásairól. Mindegyik bankban ezzel indítottak, de a „hogyanban” voltak eltérések. Legkimerítőbben a Raiffeisenben és a K&H-ban kérdeztek ki minket bankolási szokásainkról.

A K&H-nál nagyon lelkesen kérdezett az egyik ügyintéző, amolyan barátkozó stílusban, amit kicsit túlzónak éreztünk. De persze biztosan van, akinek még tetszik is, ha az ügyintéző például a gyerekeiről is érdeklődik.

A Budapest Banknál viszonylag kevés kérdéssel mértek fel minket. Ami nem tetszett, a válaszainkat névvel felírták egy kérdőívszerű lapra. A Raiffeisenben is így tett az egyik ügyintéző, sőt, nála alá is kellett írni a papírt.

Az Ersténél alig pár kérdést kaptunk, de az úgy tűnt, elég volt ahhoz, hogy az ügyintéző számlát ajánljon. Az OTP-nél sem éreztünk túl lelkes érdeklődést.

A telefonszámunkat az OTP és az Erste kivételével mindenhol el akarták kérni, a Budapest Banknál többször is. Mivel nem akartuk, hogy az ügyintézők később hívogassanak, nem adtuk meg.

smiley (smiley, ) Raiffeisen, K&H

smiley  (smiley) Budapest, Erste, OTP

Számlanyitási információk

Úgy éreztük, a legkorrektebb tájékoztatást a Raiffeisenben kaptuk: mindkét ügyintéző nagyon pörgősen adta elő a tudnivalókat, mégis minden érthető volt. Rajzzal is szemléltették a kínált bankkártya-konstrukciót.

A K&H-ban kártyákat raktak ki a válaszaink alapján, de nem derült ki, mi volt ezzel a cél. A tájékoztatás egyébként itt is rendben volt, de mivel az egyik ügyintéző többször is elkanyarodott a témától, néha elveszítettük a fonalat.

Az Erstében igen kurta volt a mondóka, s mikor megkérdeztük, mit kell még tudnunk a felajánlott konstrukcióról, akkor tanácstalanság látszott az ügyintézőn, majd azt kérte, kérdezzünk. Utána sem volt valami bőbeszédű.

A Budapest Bankban részletes magyarázatot kaptunk, sőt, még arra is felhívták a figyelmünket, hogy más bankok ajánlataiban mit nézzünk majd meg, hogy az összehasonlításból egy szempont se maradjon ki. Néhány dolgot elsőre nem értettünk, de visszakérdeztünk, s így helyére került az ajánlat.

Az OTP-ben nem igazán értettük, amit az egyik ügyintéző mondott. Azt javasolta, nézzük meg a neten, mert ott minden részletesen le van írva… Szóval nem nagyon bíbelődött vele, hogy megértsük az ajánlott konstrukciót. Igaz, ide már záróra előtt nem sokkal érkeztünk. A Budapest Bankban azonban ez nem okozott problémát, még néhány perccel a zárás után is türelmesen magyarázott az ügyintéző.

Raiffeisen

smiley (smiley, ) Budapest

smiley  (smiley) K&H, Erste,

OTP

Amit nem mondtak el

Úgy vettük észre, hogy a kevésbé pozitív dolgokat (így például bizonyos költségeket) egyik banknál sem szívesen toltak előtérbe az ügyintézők. Ha nem kérdezünk rá, akkor ezekről valószínűleg nem is hallottunk volna semmit. De ezt persze nem tudhatjuk biztosan. Egy kis jóindulattal mondhatjuk azt is, hogy biztosan túl hamar tettük fel a kérdéseinket. Azt pedig csak a táblázat elkészítésekor észleltük, hogy mennyi minden nem derült ki, mert nem mondták el, és mi sem kérdeztünk rá…

Raiffeisen, Erste, OTP, K&H, Budapest

Mennyire voltak pontosak az információk?

A Raiffeisennél minden kérdésre pontos választ kaptunk, csak a bankkártyadíjnál tévesztettek először, de rögtön korrigáltak is. Az Ersténél több költségnél is csak annyit mondott az ügyintéző, hogy pl. „ezer pár száz” forint, vagy nagyjából 20-25 százalék (ezt kérésre pontosította, bár elég sok időbe telt). A Budapest Banknál is volt egy körülbelül „26 százalék” és egyik kérdésünkre kapásból nem tudta a választ az ügyintéző, aztán kikereste. A K&H-nál nem érzékeltünk hasonló bizonytalanságot vagy tévedést. Tetszett, hogy még azt is kiszámolták nekünk, éves szinten mennyit spórolhatunk a jelenlegi bankszámlánkhoz képest. Az OTP-nél sem tapasztaltunk pontatlanságot. Viszont egyedül náluk fordult elő, hogy külön kérni kellett az információs anyagot, amit végül lefénymásolt az ügyintéző. A többi helyen mind a kezünkbe adták a prospektusokat, illetve fénymásolt anyagokat.

smiley (smiley, ) K&H, Raiffeisen,

smiley  (smiley) OTP

Budapest

Erste

Kedvesség

Ehhez nem fűznénk külön kommentárt.

Raiffeisen

smiley (smiley, ) K&H

smiley  (smiley) Erste, Budapest

OTP

Személyesség

Éppen kellemes mértékben személyesítették meg a találkozást a Raiffeisennél. A K&H-nál ezt, ahogy már írtuk, kicsit túlzónak találtuk. Az Ertse és a Budapest Bank ügyintézőinél némi távolságtartást, vagy talán közömbösséget érzékeltünk. Az OTP-nél pedig némi személytelenséget.

Névjegyet az OTP kivételével mindenhol adott az ügyintéző. Az Erstében ez éppen elfogyott, de egy cetlire azért felírta a nevét és a telefonszámát. S mind a négy helyen hangsúlyozták, ha az adott bankot választjuk, akkor személyesen az ügyintézőt keressük. A Raiffeisenben még azt is felajánlották, hogy előre időpontot egyeztethetünk a számlanyitáshoz. Az OTP-ben fel sem merült, hogy az ügyintéző névjegyet adjon vagy felajánlja, őt keressük legközelebb. Itt az volt a hangsúlyos, hogy bármelyik fiókban elintézhetjük a számlanyitást.

Raiffeisen

smiley (smiley, ) K&H

smiley  (smiley) Erste, Budapest

OTP

Lezárás

Csak a Raiffeisennél tapasztaltuk, hogy mielőtt elbúcsúztunk volna, az ügyintéző röviden összefoglalta az ajánlat legfőbb jellemzőit. Ez tetszett.

Raiffeisen

K&H, Budapest, Erste, OTP

Időigény

A K&H-nál fél óráig voltunk benn, amit soknak éreztünk. A Raiffeisennél az egyik ügyintéző 20, a másik harminc percet töltött velünk. A Budapest Bankban bő negyedórát, az Erstében tíz percet vett igénybe a tájékoztatás, az OTP-ben pedig alig 8 perc jutott ránk. Ez utóbbit kevésnek éreztük.

A számlanyitás időigényére három helyen 20 percet mondtak, a Budapest Banknál a fullextrásra 30 percet, de itt hozzátették, hogy ha e-mailben előre bejelentkezünk, akkor elő tudják készíteni, s így gyorsabb lehet.

smiley (smiley, ) Budapest

smiley  (smiley) Erste, Raiffeisen

K&H, OTP

Nullás számla, ami csak részben díjtalan

S most nézzük, mit is ajánlottak nekünk, amikor azt kértük, minél kevesebb költségünk legyen a bankszámlánknál. A táblázatban azokat az információkat tüntettük fel, amiket elmondtak nekünk. Ha valamiről nem kaptunk tájékoztatást, akkor ezt rögzítettük.

táblázat (táblázat)
Kattintson a képre a teljes táblázat megtekintéséhez!

Ide tartozik, ezért megemlítjük, hogy a PSZÁF is úgy találta nemrégiben: a pénzügyi intézmények bankváltással kapcsolatos tájékoztatási gyakorlata nem mindig kielégítő. Ezért a pénzügyi felügyelet vezetői körlevélben foglalta össze ezzel kapcsolatos elvárásait. A körlevél azt is kiemeli, hogy amennyiben egy intézmény csatlakozott a bankszövetségi ajánláshoz, és nem teljesíti a bankváltással kapcsolatos felügyeleti ajánlásban foglaltakat, akkor az tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatnak minősülhet.

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.