Gazdaság

Íme a Matolcsy-féle új gyógymód

Matolcsy György (Matolcsy György)
Matolcsy György (Matolcsy György)

A növekedést és hitelezést segítő intézkedésekről döntött a jegybank. A csomag bejelentése sokkolta a forintot.

Előzetesen sokan tippelték, milyen eszközökkel fogja Matolcsy György  a gazdaságot élénkíteni. Felmerült, hogy “ingyenhitelt” kaphatnak a vállalkozók, és így is lett. A csütörtöki sajtótájékoztatón az MNB új elnöke bejelentette: a növekedést és hitelezést segítő intézkedésekről döntött a jegybank.

Ezt azt jelenti, hogy a döntően a mikro-, kis- és középvállalkozásoknak nyújtanának olcsó hitelforrást, forgóeszköz-beszerzésre, és arra, hogy az uniós pályázatokhoz elő tudják teremteni az önerőt. Ehhez 250 milliárd forintos refinanszírozási hitelkeretet nyújtanának a kereskedelmi bankoknak, nulla kamatozással. A bankok pedig legfeljebb 2 százalékos kamatot számíthatnának fel a vállalkozóknak, amit esetleg egy 0,5 százalékos garancia-díj növelhet még. A program idén július-augusztusban lenne elérhető, és új hitel felvételére, lejáró hitelek megújítására is felhasználható lenne.

A program a mai vállalati hitelállományt 4, a kkv-hitelállományt 7 százalékkal bővítheti.

Ezenkívül forintosítanák a vállalkozások devizahiteleit, helyette olcsó forinthitelt adnának, amit a jegybank szintén nullaszázalékos kamattal adna a bankoknak. Erre szintén 250 milliárdos keret állna rendelkezésre, aktuális árfolyamon, amiből a kkv-k devizahitel-állományának mintegy 30 százalékát válthatnak át forintra.

A növekedési program a pénzügyi rendszer sérülékenységének kivédésére koncentrálna még. A sérülékenység oka Matolcsy szerint a magyas devizaadósság, ezért ezt csökkentené a jegybank. Ezért a monetáris tanács döntése szerint 4500 milliárd forintról 3600 milliárdra csökkentik a kéthetes kötvényállományt. De csak miután tárgyaltak a bankokkal és a kormánnyal. Ehhez az MNB devizacsereügyletet ajánl a deviazatartalékokból, amelynek köszönhetően hárommilliárd euróval csökkenhet Matolcsy számítása szerint a magyar devizatartalék – tudósított a hvg.hu.

A 250 milliárdos hitelkihelyezés a remények szerint 100 milliárd forinttal növehetli a költségvetés bevételét. A devizahitel-kiváltástól pedig azt várják, hogy versenyképessé válnak a kkv-k, valamint hogy javul a hitel-visszafizetési arány. A program 7 százalékos hitelbővülést jelez, ami 0,7 százalékos GDP-növekedést hozhat – írta a Napi.hu

A forint a bejelntés hírére a reggeli 303 forint körüli szintről 304 fölé gyengült az euróval szemben, nem sokkal után viszont 300 alá ment, majd kicsivel 300 fölött megnyugodott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik