Gazdaság

Nagyot lehet bukni a kuponozással

Attól, hogy több vendége lesz a kuponozással a szállodának, még nem biztos, hogy jobb pénzügyi helyzetbe is kerül. Sőt, lehet, hogy közben éppen tönkremegy.

A szállodák számára komoly veszélyeket jelenthet, ha kuponos oldalakon akcióznak: az elsőre bevételnövelőnek tűnő ötlet ugyanis könnyen a visszájára sülhet el. A holt időszakban persze jól jöhet, ha kuponos vendégekkel töltik fel a szállodát. Ám a főszezonban már a jól fizető vendégek elől vehetik el a helyeket a kuponosok. Ráadásul a kuponos vendégkör ritkán tér vissza még egyszer, vagyis nemigen lesz belőle törzsvendég. Így azok a szállodák, amelyek nem megfelelően reagálnak a piaci változásokra (sok a szálloda, nagy a verseny a vendégekért), komoly bajba is kerülhetnek. Ha pedig nem nyereséges egy szálloda, akár célszerű lehet az alapoktól újraépíteni.

Hogyan lehet akkor mégis növelni a vendégek számát? Nézzük például a korábban Radisson SAS, majd Birdland név alatt futó hotelt – ez 80 százalék feletti kihasználtsága ellenére is negatív hozamot produkált. Pedig adottságai egyáltalán nem voltak rosszak: 207 kétágyas szoba, 3500 négyzetméteres exkluzív wellness és spa, 100 hektáros park és a 18 lyukú championship golfpálya. De voltak gondok, például a fürdőrészlegen nem volt termálvíz, gyenge volt az értékesítés, és panaszkodtak a vendégek a szolgáltatásra.

Az üzemeltetést 2011-ben vette át az Accent Hotel Management Kft. amely újramárkázta a hotelt. Greenfield Hotel Golf&Spa lett az új brand, melynek indulását jelentős bevezető kampány kísérte. A költséghatékonyság miatt az online kommunikáció kapott erősebb szerepet, a direkt online marketingtől a keresőoptimalizáláson és a keresőmarketingen  át a közösségi marketing optimalizálásáig.

A magyar vendégeknél a közvetlen elérésre és a direkt kampányokra helyezték a hangsúlyt. A szlovák, osztrák, német és orosz vendégek becsábításához pedig közvetítőket vontak be az értékesítésbe. Ezzel párhuzamosan a szolgáltatásokat is bővítették, lett például újra termálvíz és all inclusive ellátás is. Az eredmények már látszanak: nőtt a forgalom, a foglaltság jól alakul, és üzemi eredményt tudtak felmutatni. S ami talán a legfontosabb, kiépült a törzsvendégkör is, és egyre elégedettebbek a szállodába látogatók.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik