Gazdaság

Fut a LEGO szekere

lego(960x640)(1).jpg (lego, )
lego(960x640)(1).jpg (lego, )
Játékgyártók között a második legjobb bevételt érte el a cég, amelynek magyarországi gyárában is terveznek bővítést. A kormány is kiemelten foglalkozik majd a dán vállalkozással.

A játékipar általános gyengélkedésére rácáfolva rekordprofitot ért el tavaly a Lego: a dán társaság csütörtöki közlése szerint az adózott eredmény 5,6 milliárd koronára (224 milliárd forint) nőtt az egy évvel korábbi 4,2 milliárdról.

A jó eredményeket a családi tulajdonban lévő vállalat vezérigazgatója, Jorgen Vig Knudstorp 3 fő terméküknek tulajdonítja: a hagyományos Lego Citynek, a Lego Star Wars sorozatnak és a lányoknak kitalált Lego Friends szériának.

Az értékesítési árbevétel 25 százalékkal 23,4 milliárd koronára emelkedett, ami 4,15 milliárd dollárnak felel meg, és hajszállal már több, mint a világ második legnagyobb játékgyártójának, a Hasbrónak a bevétele. Az első helyen álló Mattel tavaly 6,42 milliárd dollár értékben adott el játékokat.

Majdnem összeomlott

A vállalkozás a 2000-es évek elején veszteséget veszteségre halmozott, de később talpra állt, főként annak köszönhetően, hogy ismét előtérbe helyezték a hagyományos építőkockák, illetve a klasszikus tematikus termékcsaládok gyártását. A cég árbevétele és nyeresége folyamatosan növekszik 2007 óta.

Magyarországon Nyíregyházán van a dán cégnek gyára, amely egyike azon öt helyszínnek a világon, ahol a Legót gyártják. Két gyáruk van még Dániában, egy-egy Csehországban és Mexikóban. A társaságnál nemrégiben azt közölték, hogy a dániai Billundban lévő központi gyárból termelést csoportosítanak át Magyarországra.

A magyar kormány több más céghez hasonlóan stratégiai megállapodást tervez kötni a Legóval is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik