Gazdaság

A Mercedes új modellje lehet Magyarország legmenőbb exportcikke

mercedes-kecskemét (mercedes, kecskeméti gyár, )
mercedes-kecskemét (mercedes, kecskeméti gyár, )

Erről beszélt a Daimler cég vezérigazgatója a modell sorozatgyártásának ünnepélyes elindítása alkalmából, Kecskeméten.

Dieter Zetsche hangsúlyozta: a múlt évben bemutatott Concept Style Coupé tanulmányautó formavilágára épülő CLA az első sorozatgyártású modell, amely kizárólag Kecskeméten készül. A hangsúlyozottan sportos járműnek jelenleg nincsen konkurenciája a piacon, hiszen egy teljesen új szegmenst képvisel – tette hozzá. A Daimler AG célja, hogy a Mercedes Benz márka autói legkésőbb 2020-ig a prémium kategória “első számú játékosaivá” váljanak.

A vezérigazgató hangsúlyozta: a kecskeméti gyár dolgozói az üzem 2012. márciusi átadása óta kimagasló munkát végeztek. A B-osztályból tavaly itt legyártott mintegy 40 ezer darab gépkocsi több, mint ami az előzetes tervekben szerepelt. A termelés költségei ezzel szemben a várokozások alatt maradtak – húzta alá. Közölte: mindez hozzájárult a B-osztály eddigi legsikeresebb évéhez, amelynek során ezekből az autókból világszerte a korábbi legeredményesebb, 2006-os esztendőt 11 százalékkal meghaladó, 145 649 darabot értékesítettek.

“Helyes úton járunk közös célunk megvalósítása felé, mely nem más, mint hogy Kecskemét a magyar járműipar központjává emelkedjen” – fogalmazott Dieter Zetsche, aki a magyar kormánnyal és a megyeszékhely önkormányzatával közös munka sikereként értékelte, hogy a dolgozók száma 2500-ról mára 3000 fölé emelkedett, miközben 65 diák vesz részt a vállalat által Kecskeméten meghonosított duális képzésben. Ezzel párhuzamosan a CLA modell gyártásának beindulásával 17-ről 25-re növekedett az üzem magyarországi beszállítóinak száma.

Az eseményen a vezető szólt arról is, hogy a Mercedes-Benz CLA “Made in Kecskemét” modell első példányát – a B-osztályához hasonlóan – ismét árverésre bocsátják, melynek teljes bevételével a cég a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat munkáját támogatja.
A Daimler AG vezérigazgatója 2012. március 29-én – a gyár átadásának napján – jelentette be, hogy az év végéig a dolgozók létszámát 3 ezerre emelik, mert 2012 második felében egy négyajtós kupé gyártásának előkészületeit is megkezdik Kecskeméten, amelyből az első eladásra gyártott autó 2013-ban hagyja el az üzemet.

A Mercedes 2012 áprilisában a pekingi China Auto Show 2012-n mutatta be a Concept Style Coupe tanulmányautót, amely alapján a CLA-modell készült.

A CLA jelzésű kupék kizárólag Kecskeméten készülnek, innen szállítják azokat a világ minden részébe.
A gyártó tájékoztatása alapján az új CLA a világ legjobb légellenánállási alaktényezőjével (cw 0,22) büszkélkedhet. Az avantgárd kupé-designnal és kívánságra 4MATIC összkerékhajtással rendelkező CLA-val a márka új szegmenst alapít.

Négyajtós kupéként az új modell a CLS-t meghaladó elképzelésre épül, amely 2003-as debütálása óta számos követőre talált. Keret nélküli ajtóval a CLA a Concept Style Coupé tanulmányautó formavilágát helyezi át közvetlenül a sorozatgyártásba.

A vadonatúj modell szériafelszereltségéhez tartozik a radaralapú balesetmegelőző rendszer, amely már 7 kilométer óránkénti sebességtől figyelmezteti a vezetőt az akadályra, és a fékpedál megnyomásakor elindítja a célirányos fékezést.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik