Gazdaság

Nincs új tárgyalási időpont az IMF-fel

Továbbra sincs időpont az IMF és Magyarország közötti tárgyalások folytatására - tájékoztatta Iryna Ivaschenko, a Nemzetközi Valutaalap magyarországi képviselője szombaton a Reuters hírügynökséget.

A hírügynökség budapesti irodájának küldött írásos válaszában a magyarországi irodavezető egyben hangsúlyozta: a kormány legutóbbi adóügyi intézkedései szembe mennek az IMF ajánlásaival.

“Mint korábban már kifejtettük, szerintünk a költségvetési kiigazító intézkedéseknek a kiegyensúlyozott konszolidációra kell összpontosítaniuk ad hoc adóintézkedések helyett” – áll az írásos válaszban.

Tegnap Varga Mihály tárca nélküli miniszter azt mondta, lehet megállapodás a magyar hatóságok és a nemzetközi szervezetek között, de a magyar kormánynak is vannak feltételei.

A magyar kormány mind az Európai Bizottságnak, mind a Nemzetközi Valutaalapnak (IMF) megküldte a nemzetgazdasági miniszter által bejelentett kiigazítási lépéseket. Ezeket most értékelik a nemzetközi szervezetek, és az Európai Bizottság november 7-én közli új makrogazdasági előrejelzéseit – mondta Varga Mihály.

Sajtóhírek szerint a Valutaalap megorrolt a kormányra az IMF-ellenes hirdetések miatt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik