Gazdaság

Ennyi juttatást kaptak a dolgozók pihenőkártyán

szép-kártya (szép-kártya, )
szép-kártya (szép-kártya, )

A munkáltatók több mint 48,5 milliárd forintot küldtek július végéig a Széchenyi Pihenőkártyákra. Ebből az összegből több mint 17 milliárdot költöttek el a dolgozók a hetedik hónap végéig. Legnépszerűbb a vendéglátás alszámla volt.

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) összesítése szerint a három kártyakibocsátóval (OTP, MKB és K&H) összesen több mint 17 ezer munkáltató szerződött július végéig azért, hogy a dolgozóiknak Széchenyi Pihenőkártyán (Szép-kártya) adjanak juttatást. Az igényelt kártyák száma elérte a 702,5 ezret, amelyek mellé 14 ezer 441 társkártyát is kértek. Az igényelt kártyákból több mint 697 ezret adtak ki a kibocsátók, s már közel 32,5 ezer helyen lehet fizetni velük. (Összehasonlításul: április végén haladta meg a kibocsátott kártyák száma a félmilliót, az elfogadóhelyeké pedig a 21 ezret.)

A munkáltatók összesen 48 milliárd 597 millió forintnyi juttatást küldtek július végéig a Szép-kártyákra, amelynek csaknem harmadát addigra el is költötték a dolgozók – közölte az NGM.

A pihenőkártyára idén évi 450 ezer forintig adhat béren kívüli juttatást a munkáltató a dolgozónak kedvezményes adózással (összesen 30,94 százalékos adóteher mellett). A 450 ezer forinton belül három zseb lehet, 225 ezer szállásfoglalásra, 150 ezer vendéglátásra és 75 ezer szabadidős szolgáltatások (egészségmegőrzés, kulturális, sportrendezvények és rekreációs programok) vásárlására. Az utóbbi két keretből szállásfoglalást is lehet fizetni.

Az alszámlák közül július végéig a vendéglátás volt a legnépszerűbb a dolgozók körében, erre több mint 27 milliárd forintot kértek (és majdnem 11 milliárdot el is költöttek belőle). Ezután a szálláshely-szolgáltatási alszámla következett, amelyre majdnem 14 milliárdot kértek (a költés hetedik hó végéig 4,2 milliárdos volt). A szabadidő alszámlára csaknem 7,5 milliárd forint érkezett a munkáltatóktól, a költés pedig megközelítette az 1,9 milliárd forintot.

Az NGM ezután minden hónapban közzéteszi, milyen forgalmat produkált a Szép-kártya.

Eközben, mint hírül adtuk, kötelezettségszegési eljárást indult a kártyával kapcsolatban Magyarország ellen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik