Gazdaság

Matolcsy még 20 válságos évet jósol

matolcsy-gyorgy(210x140)(2).jpg (matolcsy györgy)
matolcsy-gyorgy(210x140)(2).jpg (matolcsy györgy)

A nemzetgazdasági miniszter olvasási élménye alapján látja úgy, hogy a harmincéves háború újrajátszása folyik éppen. Meglátása szerint húsz év válság várhat még ránk.

A Heti Válaszban publikált cikkében Matolcsy György egy brit történész könyve alapján a harmincéves háború (1618-1648) és a mostani időszak közötti hasonlóságot emeli ki. Úgy véli, 2003-ban mintha új harmincéves háború indult volna el, más szereposztásban, de meglepő párhuzamokkal.

Ez a harci helyzet

E pénzügyi-kereskedelmi háborúban Amerika globális hatalmi helyzetet kíván elérni, az EU központi intézményei pedig az uniós országok feletti jogkörökért harcolnak. A globális hegemónia ellen többen is fellépnek, ahogy az EU központosító törekvései ellen is. A nemzetgazdasági miniszter szerint olyan, mintha ma az unió lenne az akkori Közép-Európa. A korabeli protestánsokat a jelenlegi eurót használó országokkal azonosítja. A tizenhetedik századi katolikusokat pedig a mostani dollárt vagy más valutát használó országokkal.

Bár a háborút most gazdasági fegyverekkel vívják, a következményei hasonlóak lehetnek: veszteségek, majd megerősödés – állítja. Az emberi veszteség ma az uniós polgárok munkahelyeinek és életszínvonalának csökkenésében jelenik meg. Az akkori vagyoni pusztulás pedig szerinte az eurózónát elhagyó országok vagyoni leértékelődésében ölthet testet. Az agrárteljesítmény akkori zuhanása az uniós GDP visszaesésében érhető tetten.

Még húsz év hátra van a háborúból

A magyar nemzetstratégiának számolnia kell azzal a lehetőséggel, hogy a harmincéves háború újrajátszása nem a képzelet játéka, maga a valóság. Ha így van, akkor – Matolcsy szerint – ma még csak 1627 körül járunk, és még két évtized válságos korszaka lehet előttünk. A háború középső szakaszában az Európai Központi Bank próbálja megmenteni az eurót és megvédeni az eurózóna déli államait a csődtől.

Ahogy akkor a dánok, úgy ma az EKB is kudarcot vallhat. 1630 után a svédek léptek a dánok helyére és védték a protestánsokat: most is szükség lehet egy új szereplőre, egy erős közös uniós pénzügyi alapra. Ez is kevés lehet.

Akkoriban a svédek után a franciák belépése alapozta meg a későbbi békét. Matolcsy szerint most az eurónak lehet szüksége Kína pénzügyi segítségére. Úgy véli, a térség felemelkedését és lesüllyedését egyaránt hozhatja a válság. A végkifejlet úgy véli, rajtunk is múlik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik