Gazdaság

Nagyvonalú lesz a Nokia az utcára kerülő dolgozókkal

Pluszjuttatásokat kap a 2300 alkalmazott. A jövő héten derül ki, kiknek kell menniük a komáromi gyárból.

A törvényben előírt összegen túl háromhavi átlagkeresetnek megfelelő juttatást és legalább két hónapig a keresetnek megfelelő álláskeresési támogatást fizet a Nokia annak a 2300 dolgozónak, akit elbocsátanak a cég komáromi gyárából – jelentette be a munkavállalói érdekképviselet vezetője.

László Zoltán hozzátette: ledolgozott éveik után átlagosan 8-10 havi fizetésnek megfelelő végkielégítést kapnak az érintettek. Hétfőn kezdik összeállítani az elbocsátandók körét. Figyelembe veszik a többi között az egykeresős családokban élő munkavállalók, a többgyermekesek, az idősek és azok érdekeit, akiknek családjából mindkét felnőtt a Nokiánál dolgozik.

A szakszervezet Győrben, Komáromban és Tatabányán úgynevezett pályaorientációs pontot nyit, ahol megpróbálják álláshoz segíteni azokat, akiktől megválik a társaság. Emellett a Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja már tárgyal a régió vállalkozóival, hogy számítsanak a Nokiától elküldött dolgozókra.

A finn óriáscég február 8-án jelentette be, hogy ázsiai gyáraiba helyezi át az okostelefonok gyártását, ezért 2300 főt bocsát el a 4400 alkalmazottat foglalkoztató komáromi üzemből.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik