Gazdaság

Távozik az MKB elnök-vezérigazgatója

Erdei Tamást az eddigi vezérhelyettes, Simák Pál követi március 8-tól. Hogy miért a váltás, azt nem árulták el.

“Az elnök-vezérigazgató hosszas mérlegelés és a tulajdonossal történt közös megállapodás eredményeként úgy döntött: átadja a pénzintézet vezetését, tekintettel arra, hogy a gazdasági és pénzügyi válság következtében az MKB Banknak szükségszerű átalakuláson kell keresztülmennie” – olvasható a társaság közleményében.

Stephan Winkelmeier, a pénzintézet felügyelő bizottságának elnöke, a BayernLB pénzügyi vezérigazgató-helyettese szerint a főtulajdonos határozott és elkötelezett szándéka, hogy a pénzintézet a magyar pénzügyi piac meghatározó szereplője maradjon, és ehhez a jövőben is megad minden szükséges támogatást.

A BayernLB maximális és tényszerű elkötelezettségét mutatja, hogy az elmúlt, nehéz pénzügyi évet követően február 17-ével sikeresen lezárul az MKB Bank tulajdonosi tőkeemelése – írják a tájékoztatóban.

Erdei Tamás 1983-ban került az MKB Bankhoz. 1994-ben lett vezérigazgató, 1997-ben pedig elnök-vezérigazgató. Csaknem tizenöt évig a Magyar Bankszövetség elnökeként képviselte a pénzügyi szektor érdekeit.

Simák Pál 2008 óta látja el a stratégia és üzletpolitika, a számvitel, a kontrolling, a tőkemenedzsment, a csoportirányítás, valamint a humánpolitika területek felügyeletét a pénzintézetnél, egyúttal elnököli a bank eszköz-forrás, valamint gazdálkodási és bankfejlesztési bizottságait.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik