Gazdaság

Matolcsy minden munkás bérét megemelné

Új elem került a kormány bérkompenzációs puttonyába. Azoknak a munkavállalóknak egészítik ki a bérét, akiknek a munkaadója nem emeli fel. Hogy ez a gyakorlatban hogy lesz, még nem tudni.

Megalakult a versenyszféra érdekegyeztető fóruma, ahol a munkavállalók, munkaadók és a kormány egyeztetnek majd. (Ez a testület a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanácstól különbözik: a közszféra dolgozói nincsenek be, és nem törvény írja elő a létét.)

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a testület ülése után beszámolt arról, hogy az arányos egykulcsos adórendszer hatására a reálbérek is emelkedtek, és a nettó is átlagosan 9 százalékkal – miközben a gazdaság 1,4 százalékkal bővült. Az eltartott gyermek nélküli családoknál a reálkereset 0,7, a nettó pedig 4,6 százalékkal emelkedett 2011 első három negyedévében – mondta a miniszter. A három vagy többgyermekeseknél pedig a reálkereset 18,7, a nettó pedig 28 százalékkal nőtt.

Természetesen ezek az átlagos adatok. A miniszter hozzátette azonban, hogy ebben benne vannak a magas keresetűek, de az a 200-300 ezer ember is, akiknek vélt vagy valós veszteséget okozott az egykulcsos adó. Matolcsy újra kijelentette: nem lesz senki, aki rosszul jár.

Két lépcsős kompenzációt hoztak létre, amelyre 130 milliárd forintot előirányoztak a költségvetésbe. Az első lépcső már ismert: 3 százalékig az állam kompenzál, a másik viszont azoknak a munkavállalóknak nyújt segítséget, akiknek a munkáltatója nem volt képes a bért emelni.

Rolek Ferenc (munkaadói oldal, MGYOSZ) hozzátette, hogy a kompenzáció eléggé bonyolult rendszerű lesz, amely még több adminisztrációt jelent majd a cégeknek, és még azt sem látják, hogy a gyakorlatban ez hogy fog kinézni. Azt ígérte, hogy a márciusi-áprilisi bérekben már látszani fog a kompenzáció. Szerinte sok dolgozó olyan mértékű kompenzációt fog kapni, amelynek hatására nemcsak a nettóértékét megtartja a bér, hanem még emelkedni is fog.

Palkovics Imre (munkavállalói oldal, MOSZ) szerint kezelni kellett valahogy, hogy ne legyenek olyan emberek, akiknek az adórendszer miatt csökken a nettó bére. A szakszervezetek együttműködését kérte, hogy elkerüljék a kompenzációval való visszaéléseket. Hogy például ne tehesse meg egyetlen munkaadó sem azt, hogy a teljesítménybéres dolgozóinál felemeli a normát is, nem csak a bért. A szakszervezeti vezető szerint az egykulcsos adó akár a foglalkoztatás bővülését is okozhatja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik