Gazdaság

49 milliárdos bevételre számítanak a termékdíjból jövőre

A környezetvédelmi államtitkár szerint minden áru termékdíjköteles lesz, aminek előállítása szennyező vagy hulladékként is az.

Jövőre 49 milliárd forint bevétellel számolnak a termékdíjból, amiből 26 milliárd forint a hulladékgazdálkodás célját szolgálja, 23 milliárd forint pedig a költségvetésbe megy – nyilatkozta Illés Zoltán, környezetvédelemért felelős államtitkár a Magyar Nemzetnek.

A lap szerdai számában megjelent interjúban az államtitkár azt mondta: kibővítik a termékdíjköteles termékek körét, és minden termékdíjköteles lesz, aminek előállítása környezetszennyező vagy hulladékként is az.

Az államtitkár elmondta azt is, hogy szeretnék bevezetni a betétdíjat, ami vonatkozna az italos és befőttesüvegekre, valamint a sörösdobozokra.

A dugódíj témáját érintve Illés Zoltán a Magyar Nemzetnek azt mondta: “a minisztérium a kereteket megteremtette a változáshoz, a továbblépéshez viszont pénz kell”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik