Gazdaság

Öt forintért öt évre “vennének” lakót

Ennyiért adnak egy telket Bihartordán. A vevőnek vállalnia kell, hogy öt évig a településen él.

Öt forintért árulnak 200 négyszögöles önkormányzati tulajdonú, közművesített, belterületi ingatlanokat a Hajdú-Bihar megyei Bihartordán – írja a Népszabadság. Módos Imre polgármester a lapnak azt mondta: az akciót eredetileg az iszapkárosultaknak hirdették meg, de mostanra kiterjesztették.

A vásárlóknak azt kell vállalniuk, hogy a vásárlástól számított három éven belül beépítik az ingatlanokat, s legalább öt évig Bihartordán élnek. Az önkormányzat az ötforintos telekakció keretében mintegy húsz telket kínál eladásra, jelentkezők már vannak, de szerződést még senkivel sem kötöttek.

Az alig ezerlelkes, lassan elöregedő községben olyan fiatalok beköltözésére is számítanak, akik városban dolgoznak ugyan, de falusi környezetben szeretnének építkezni. Vonzó lehet a jelentkezőknek, hogy Bihartordától Debrecen és Nagyvárad 40-40 kilométerre van, de nincs messze a fürdőjéről ismert Hajdúszoboszló sem.

AJÁNLOTT LINK:

Bihartorda (a település honlapja)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik