Gazdaság

Demján: nem biztos, hogy lesz Magyarország

Demján Sándor szerint ha nem sikerül bővíteni a foglalkoztatottságot és elérni, hogy legalább másfél millió ember vegyen részt a termelésben, a nemzetközi környezet asszimilálhatja Magyarországot - hangzott el a Duna Televízióban.

Az Új Széchenyi Tervet végrehajtó minisztériumnak kiemelkedően fontos szerepe lesz abban, hogy képes legyen beindítani a gazdaságot azokból az eszközökből, amiket a kormány a rendelkezésükre bocsátott; az is kérdés, milyen gyorsasággal végzik majd mindezt – nyilatkozta Demján Sándor a csatorna Heti Hírmondó című műsorának vasárnap este.

Jóban kell lenni a multikkal is

A hazánkban működő tizenhárom multicég ügyével kapcsolatban – amelyek az őket is érintő különadók miatt panasszal éltek az Európai Uniónál, s akiket emiatt itthon bojkottal fenyegetett meg egy közéleti szereplőkből álló csoport – a nagyvállalkozó azt mondta: érthető, ha egy vállalat panaszkodik a külön terhek miatt. Ám annak idején érdemes lett volna nekik úgy feltenni a kérdést, hogy hozzájárulnak-e a magyar költségvetés konszolidálásához, vagy ellenkező esetben 350-400 forint lesz az euró.

Demján Sándor úgy látja: bár az említett multicégek bárhová mehetnének a világban, nem fogják elhagyni Magyarországot a különadók miatt.

“A bojkott meg egy szamárság, annak nem lesz semmiféle hatása. Magyarország úgy tud egészségesen fejlődni, ha a nagy- és kisvállalatok szimbiózisban élnek egymással. Mivel tőkehiányosak vagyunk, szükségünk van a külföldi nagyvállalatokra, ahová a hazai kisvállalkozások dolgozhatnak be, tehát békében kell élni a nagyvállalatokkal” – szögezte le Demján.

Hosszútávon mindenki jól jár

Fontos lenne a foglalkoztatás növelése, az indokolatlan szociális juttatások csökkentése – de ez később jelenjen meg bérben, nem szabad növelni az állami jövedelemkoncentrációt. Ezen túlmenően véghez kell vinni a nagy reformokat: az egészségügyben, az oktatásban, a tömegközlekedésben – hangoztatta Demján Sándor.

A reformokat már az unióba való belépés előtt meg kellett volna lépnie az országnak – ez nem történ meg. “Meg kell érteniük az embereknek, hogy ezek a változások nagyon sok ember érdekét fogják sérteni rövid távon, de hosszú távon tényleg igaz, hogy mindenki jól jár” – mondta Demján Sándor.

Asszimilálódhat Magyarország

A VOSZ elnöke kijelentette: a külföld és a belföld bizalma, és a jövő is azon múlik, hogy ne félmillió termelő ember tartson el tízmillió állampolgárt; legalább másfél millió embernek kell termelnie – akkor gyógyul meg Magyarország.

“Ha az egész ösztönzés és a reform abba az irányba mozdul, hogy a foglalkoztatottak száma nőjön, és ezen belül a termelésben részt vevők száma nőjön, akkor Magyarországnak van jövője. Ha ezt nem sikerül elérni, akkor asszimilálják és nem lesz Magyarország” – szögezte le Demján Sándor a Duna Televíziónak adott interjúban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik