Gazdaság

Nőtt a forgalom 2010-ben a tőzsdén

A Budapesti Értéktőzsde részvényforgalma 2010-ben 8,6 százalékkal volt nagyobb, mint 2009-ben, a BUX index értéke pedig egy év alatt 0,47 százalékkal emelkedett.

Az év utolsó kereskedési napján, december 31-én a BUX 21 327,07 ponton állt, mindössze 100,06 ponttal magasabban, mint 2009 december végén.

Az előző évben, 2009-ben 73,4 százalékkal emelkedett az index, miután 2008-ban – a világméretű pénzügyi és gazdasági válság kibontakozásának évében – 53 százalékot esett az értéke.
A 2010-es évben kisebb-nagyobb fellendülések és visszaesések jellemezték a részvénypiacot. A BUX az éves legmagasabb értékét 2010. április 6-án érte el, akkor 25 322,96 ponton állt. Év közben azonban többször is 21 ezer pont alá süllyedt és a legalacsonyabb szinten november 29-én 20 221,37 ponton zárt a BUX. A részvénypiaci kapitalizáció 2010 december végén 5826 milliárd forint, míg egy évvel korábban, 2009 végén 5713 milliárd forintot tett ki a részvények piaci tőkeértéke.

A vezető papírok közül a Mol és az Egis nyereséggel zárta az évet, míg az OTP-nek és a Magyar Telekomnak visszaesett az árfolyama, a Richter záró árfolyama pedig csaknem megegyezik az egy évvel korábbival. A Mol árfolyama egy év alatt 22,3 százalékkal nőtt, az Egis 6,8 százalékkal erősödött. Az OTP 8 százalékos veszteséget szenvedett el, a Magyar Telekomnak pedig 29,5 százalékkal esett az árfolyama a 2009. december végihez képest. A Richter mindössze 0,8 százalékkal zárt alacsonyabban, mint 2009-ben.

A legnagyobb árfolyamnyereséget 2010-ben az RFV részvényeivel lehetett elérni, amelynek egy év alatt 77,25 százalékkal nőtt az értéke, 4801 forintról 8510 forintra. A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3,1 százalékkal csökkent 2010-ben, 1929,42 ponton zárta az évet.
A részvények forgalma 2010-ben 5580 milliárd forint körül alakult az MTI számításai szerint, míg 2009-ben 5138 milliárd forintot tett ki. A részvény szekció napi átlagos forgalma 2010-ben a BÉT adatai szerint 22,1 milliárd forint volt, magasabb az előző évi 20,7 milliárd forintos átlagforgalomnál.

A BÉT azonnali összforgalmának mintegy 95 százalékát teszi ki a részvények forgalma, a maradék néhány százalék magában foglalja az állampapírok, certifikátok, jelzáloglevelek és befektetési jegyek adásvételét.

A részvényforgalom 97-98 százaléka az öt legnagyobb papír – OTP, Mol, Richter, Magyar Telekom és Egis – piacán koncentrálódik. A legnagyobb forgalmú részvény az OTP, amely egymaga a teljes részvénypiaci forgalom mintegy kétharmadát adja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik