Gazdaság

Navracsics szerint már ma benyújtják a bankadó tervezetét

A miniszter szerint máig kerülnek elő gyanús szerződések.

Lehetnek elbocsátások a közigazgatásban, de tömeges leépítésre nem készül a kormány, és a diszkriminatív elbocsátásokat is igyekszik megakadályozni. Navracsics Tibor az MR1-Kossuth Rádió reggeli műsorában beszélt.

Mint mondta, a kétmillió forint fölötti végkielégítések megadóztatását a parlamenti vitában még lehet finomítani. A közigazgatási miniszter szerint az indoklás nélküli elbocsátást nem zárja ki az alkotmány, de ha az Alkotmánybíróság máshogy dönt, akkor módosítanak a törvényen.

Navracsics közölte azt is, hogy a 29 pontos csomag utolsó elemeként még pénteken benyújtják a “bankadóval” kapcsolatos tervezetet, így minden olyan pont, ami törvénymódosítást igényel, és most vagy szeptember elsejétől lépne hatályba, időben ott lesz a parlament előtt.

A „csontvázakról” a miniszter azt mondta, máig kerülnek elő gyanús szerződések, munkatársai folyamatosan dolgoznak, és vizsgálják ezeket a megállapodásokat. A munka Navracsics Tibor szerint valamikor a nyár folyamán érhet véget, akkorra készülhetnek el az összesítéssel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik