Gazdaság

Két hétig magyar buszokat tesztel a BKV

Két magyar buszt tesztel két hétig két vonalon a BKV hétfőtől; az Ikarus és a Credo típusú alacsonypadlós, csuklós buszok egymást követve közlekednek majd.

Nemecz Gábor, a BKV fejlesztési és beruházási igazgatója a tesztet indító sajtótájékoztatón elmondta, hogy az első héten a járművek a 239-es, a második héten a 173-as viszonylaton közlekednek majd. A teszt elsődleges célja, hogy megismerjék a közönség tapasztalatait, illetve segítsék a gyártókat a még prototípusnak számító buszok szériaéretté válásában.

Mindegyik busz alacsonypadlós, Euro5-ös motorral felszerelt, légkondicionált utasterű és kifejezetten a nagyvárosi közlekedésre tervezett. Az Ikaruson Wi-Fi is található.

Nemecz Gábor kifejtette: egyelőre nem lehet érdemben beszélni arról, hogy ezek a buszok valaha is a BKV flottájába tartoznak-e majd. A BKV saját forrásból az ezer busz lecserélésére tervezett 60-80 milliárd forintot nem tudja előteremteni, de a közbeszerzési pályázat előkészületei megtörténtek. Mint mondta, amint megvan a pénz, a BKV elindítja a pályáztatást.

Ezzel kapcsolatban közölte, hogy a közbeszerzési törvény rendeléseit be kell tartaniuk. A törvény nem enged mozgásteret a hazai gyárak előnyben részesítésére, de az egyenlő esélyt biztosítani akarják.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik