Gazdaság

Egymilliárd dollár veszteség érte a légitársaságokat

Az EU-s miniszterek még vitáznak a kormányzati segítségről.

A légitársaságoknak az izlandi vulkánkitörés miatti vesztesége öt nap alatt elérte az 1 milliárd dollárt – jelentette ki a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) vezérigazgatója hétfőn.

“Öt napba tellett, amíg megszervezték a közlekedési miniszterek konferenciabeszélgetését, mi pedig napi 200 millió dollárt veszítünk, és 750 ezer utas nem tudott felszállni. Van ennek értelme?” – fogalmazott Giovanni Bisignani, az IATA első embere.

Az EU 27 közlekedési minisztere hétfőn konferenciabeszélgetésen tanácskozott arról, hogy mit kellene tenni a légtér megnyitása érdekében.

Dominique Bussereu francia közlekedésügyi miniszter hétfőn elmondta: ő már szombat óta sürgette az EU spanyol soros elnökségétől a miniszterek azonnali tanácskozását, de Madrid erre nem volt hajlandó.

A British Airways, amelynek vesztesége napi 30 millió dollár (mintegy 20 millió font) már múlt szerdán felvetette a kormányzati és uniós kompenzáció kérdését.

Jean-Louis Borloo francia környezetvédelmi miniszter hétfőn bejelentette, hogy a kormány tagjai kedden találkoznak a légitársaságok és az utazási irodák képviselőivel, hogy megvitassák az állami segítségnyújtás lehetőségét.

Peter Ramsauer német közlekedési miniszter ugyanakkor elutasítóan válaszolt a légitársaságok kormányzati kártérítési igényével kapcsolatban. Kijelentette: az ilyen vállalatoknak tudatában kell lenniük annak, hogy működésükre befolyással lehetnek az időjárási viszonyok.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik