Gazdaság

Jutalmat kapnak a korrupciót leleplezők

Akár 50 millió forint díjat is megítélhet a versenytanács annak, aki nélkülözhetetlennek minősülő írásos bizonyítékot szolgáltat a kartellező cégek ellen.

A parlament decemberben hozott törvényt a tisztességes eljárás védelméről, ennek végéhez ragasztották hozzá a jogalkotók a versenytörvény módosítását, miszerint, aki írásos bizonyítékot szolgáltat a kartellezésre, az a kiszabott bírság egy százalékát, de legfeljebb 50 millió forintot kaphat.

Az összeget a versenytanács ítéli meg, de egy ügyben többen is kaphatnak “teljes értékű” díjat. Ha a szolgáltatott információ egyetlen forrásból származik, akkor a díjat egyenlő arányban kell felosztani az azt szolgáltató személyek között.

Ha később a bíróság csökkenti, vagy éppen eltörli a versenytanács által kiszabott bírságot, a díj akkor is a bizonyítékokat szolgáltatóknál marad. A versenytörvény módosítását áprilistól kell alkalmazni.

Az eljárásrend szerint a díjat kérni kell a versenytanácstól, amely az ügy lezárást követő 30 napon belül határoz. Amikor ez a határozat jogerőre emelkedik, attól számítva újabb 30 napon belül kell kifizetni a díjat, amely a Gazdasági Versenyhivatal költségvetését terheli.

A tisztességes eljárás védelméről szóló törvény egy másik bejelentést is díjaz. Ha a tisztességes eljárás követelményének megsértése miatt bírságot szab ki a Közbeszerzési és Közrendvédelmi Hivatal, akkor a bírság 10 százaléka illeti meg a bejelentőt. Az említett hivatal azonban a köztársasági elnök vétója miatt nem alakult meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik