Gazdaság

Jön az IMF-segély

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) "jelentős pénzügyi csomagot" jelent be a következő napokban Magyarország javára - közölte Dominique Strauss-Kahn, az IMF vezérigazgatója.

Előzőleg a magyar kormányhoz közel álló forrás Budapesten úgy nyilatkozott a Reuters brit hírügynökségnek, hogy Magyarország arra számít, hogy a héten aláírja az IMF-vel és az Európai Unióval (EU) a készenléti hitelkeretre vonatkozó végleges megállapodást.

Dominique Strauss-Kahn az IMF washingtoni székhelyén, helyi idő szerint vasárnap nyilvánosságra hozott közleményében tudatta: a valutaalap – szorosan egyeztetve az Európai Unióval – átfogó megállapodásra jutott Magyarországgal olyan lépések egész soráról, amelyek
erősítik a magyar gazdaság rövid távú stabilitását, és javítják hosszú távú növekedési potenciálját. A program biztosítani fogja a költségvetés fenntarthatóságát, és erősíteni fogja a pénzügyi szektort.

Az IMF-vezető hozzátette, hogy az említett lépések támogatása érdekében a következő napokban – a program végleges formába öntése után – jelentős pénzügyi csomagot jelentenek be Magyarország javára. Strauss-Kahn nem árulta el, hogy a csomag mekkora összeget foglal magában, de megjegyezte: a csomagnak az IMF mellett az EU, néhány európai ország, valamint regionális és más nemzetközi szervezetek is részesei.

Az IMF-vezér hozzátette: arra számítanak, hogy a magyarországi bankok és más pénzintézetek továbbra is megfelelő finanszírozást fognak nyújtani ügyfeleiknek.

A Nemzetközi Valutaalap készenléti hitelre vonatkozó megállapodás formájában nyújt segítséget Magyarországnak, az IMF igazgatótanácsa pedig gyorsított eljárásban hagyja jóvá a megállapodást – fűzte hozzá Strauss-Kahn, aki szerint a Magyarország által előirányzott célkitűzések igazolják, hogy az ország “kivételes mértékben” férjen hozzá a valutaalap forrásaihoz.

Magyarország októberben szervezte meg az IMF és az Európai Központi Bank támogatását, miután a külföldi befektetők szabadulni igyekeztek magyar értékpapírjaiktól, a forint árfolyama zuhant, a magyar állampapírpiac pedig befagyott az ország jelentős külpiaci finanszírozási igényével kapcsolatos aggodalmak hatására. Magyarország nagyban támaszkodik a külföldi befektetőkre, a magyarországi bankoknak pedig nehézségeik támadhatnak külföldi devizaforrások biztosításában, mert a pénzforrások a nemzetközi és a helyi pénzpiacokon is elapadnak – emlékeztetett a brit hírügynökség.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik