Gazdaság

Nemzetközi kamatcsökkentés: összefogtak a világ jegybankjai

Az amerikai Fed, az Európai Központi Bank, a brit, a kanadai, a svájci és a svéd jegybankok szerdán összehangoltan 50 bázisponttal csökkentették alapkamatukat.

A pénzügyi krízis erősödése növelte a gazdasági növekedés megtorpanásának kockázatát, ugyanakkor a válság csökkenti az inflációs veszélyeket – indokolja a döntést a jegybankok közös közleménye a Bloomberg hírügynökség szerint.

Az időzítését tekintve teljesen váratlan döntés jót tett a vezető európai tőzsdeindexeknek: a vezető mutatók – miután délelőtt több mint 8 százalékos mínuszban is jártak – a bejelentés után jócskán erősödtek a mélyponthoz képest: magyar idő szerint 13.30-kor a londoni FTSE -0,4, a német Dax 1,95 százalékos mínuszban volt, míg a párizsi Cac40 már erősödött, 0,09 százalékkal. A börzék korábbi, súlyos mélyrepülését elsősorban a banki részvények rohamos értékvesztése okozta.

A BUX index is elindult fölfelé, míg a forint visszanyert valamennyit a nap során elveszített értékéből: a nap során már 253 forintos euróárfolyam a bejelentést követően 251,75/95 volt. A BUX végül 1277 pontos, 7,32 százalékos csökkenéssel, 16 165 ponton zárt. A Mol árfolyama 6,07 százalékkal 13 000 forintra csökkent, az OTP részvények ára 13,29 százalékkal 4 500 forintra esett a nap végére.

A kamatvágás után az amerikai alapkamat 1,5, az európai 3,75, a brit 4,5 százalékra mérséklődött. Kína is csökkentette az irányadó kamatot 27 bázisponttal.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik