Átmenetileg rosszabb, mint a rendetlenség. Ám ha rászánjuk magunkat, kidobhatjuk a fölöslegessé vált holmikat, megtalálhatjuk eltűnt tárgyainkat, és a végén, sok fáradtság után, rend lesz és tisztaság. A rendetlenség és a nagytakarítás kínjai csak akkor kerülhetők el, ha folyamatosan odafigyelünk a rendre. Ha elhatározásainkat folyamatosan tettek követik.
A reformok Magyarországon azért hektikusak és hullámszerűek, mert a reform végrehajtói utána egy ideig felmentve érzik magukat a cselekvés alól. Azért reformálnak, hogy utána ne kelljen reformálniuk. Megtették, mert meg kellett tenniük, de az üggyel nem azonosulnak. Svédországban például azért működik a rendszer, mert a társadalom tagjai hisznek a problémák rendszerszemléletű megoldásának lehetőségében, és képesnek tartják magukat egy rendszerszintű döntés elsajátítására. Ennek persze ironikus kinövései is lehetnek. A hetvenes évekig Svédországban magázódtak az emberek, de a miniszterelnök azt kérte tőlük, hogy legyenek közvetlenebbek, és tegeződjenek egymással. Az ötletet a svédek gyorsan átvették, és lelkesen elsajátították. Azóta, ha belépünk egy stockholmi üzletbe, így köszönnek nekünk: „Hej!” Ma már a királyt is így üdvözlik a gyerekek.
ELLENŐRIZETLEN UTÓÉLET. A bürokrácia, lassítja és deformálja a reformokat, de a hivatali szervezet kikapcsolása elszigeteli – és így elkerülhetetlenül hibák elkövetésére készteti – a politikai vezetést. Nincs kialakult kultúrája az ellenőrzésnek, a monitorozásnak. Ezért a szabályszegésnek, a „reform-nonkonform” magatartásnak sokszor nincs következménye, mert nincsenek politikai érdekcsoportoktól független testületek, nincs az államnak kellő tekintélye, és nincs közös, civil elszántság.
„Haladni” akkor lehet, ha a társadalom tagjai hisznek a problémák rendszerszemléletű megoldásának lehetőségében. Ha ilyen hiteles rendszer nincs, illetve az csak a formális szabályozóktól elszakított háttéralkukon nyugszik, ott a felülről jövő reform nehezen lehet sikeres, mert kevesen fognak hinni benne. Ahol például a rend őrei lopnak, csalnak, és nőket erőszakolnak meg – „szolgálunk és vétünk” -, ott kevés az esély a köztársaság intézményeibe vetett közbizalom növelésére. Az elmúlt fél évszázadban azt tanultuk meg, hogy a mindenkori rendszer rossz, sőt, az definíció szerint nem is lehet jó. Szemben állt egymással a „Ti rendszeretek” és a „Mi hazánk”. Miért takarítsunk, ha a házunkat nem érezzük otthonunknak? Egyéni érdekkijárás, opportunizmus, összekacsintó szabálykerülés, pragmatikus populizmus, a kooperatív játszmák háttérbe szorulása és a szolidaritás hiánya: ezek voltak a Kádár-rendszer társadalmi magatartásformái. Ezek a tulajdonságok azonban nemcsak a kommunista diktatúrát buktatták meg, de a demokráciát is erodálják.
ELLENÁLLÓ VESZTESEK. Ha a reformhoz nincs pénz, akkor az egész folyamat hendikeppel indul. Az adóemelésekkel, a bérek befagyasztásával, és az infláció növelésével a reform-előfeltételként szolgáló megszorítások megnehezítik a reformot. Ki veszi majd észre, hogy meddig tartanak a megszorítások, és hol kezdődik a reform? A kapitalizmusban a reform többnyire deregulációt, privatizációt, és további piacosítást jelent. De mire is való a piaci reform? Hogy az ügyesebbek, a jobbak, a tehetségesebbek és a szorgalmasabbak gyorsabban előrejussanak a tehetségtelenek, a lusták, az ügyetlenek, a „lúzerek” rovására. Az áldozatot az ügyetlenek hozzák az ügyesekért, a lusták a szorgalmasokért, a szerencsétlenek a szerencsésekért, a munkások a „munkaadójukért”. Csoda-e, hogy a többség óvakodik áldozatot hozni a reform sikeréért? Mert ha a reform sikeres lesz, talán még jobban leszakadnak.
A reformok akkor lehetnek sikeresek, ha a társadalom legkülönfélébb csoportjai kialakítják a maguk közjóról alkotott fogalmát, s készek fellépni érte. A közjó fogalmának definiálása nem lehet monopólium, annak tárgyalások, viták, megegyezések során kell kikristályosodnia.
A szerző politológus, a Közép-európai Egyetem (CEU) professzora, volt kulturális miniszter
