Gazdaság

Sokszor megéri újrakötni a kötelezőt

Számoljon velünk!

A FigyelőNet oldalán a két legnagyobb online alkuszcég, a netrisk és a biztositas.hu kalkulátora is elérhető. Vesse össze a jövő évi tarifákat, és indítsa el szerződéskötését ide kattintva!

Több társaság ugyanis olyan díjstruktúrát alkalmaz, amelynél a meglévő ügyfelekre meghatározott jövő évi biztosítási díj magasabb, mint az új ügyfelekre kalkulált tarifa. Emiatt előfordulhat, hogy az autósok egy részének érdemes felmondania a kgfb-szerződését, majd pedig ugyanannál a cégnél újrakötnie a biztosítást. Ezzel ugyan óriási pénzeket nem lehet megspórolni, de éves szinten durván ötezer forintot megtakaríthatunk – ez derül ki a CLB Független Biztosítási Alkusz számításai alapján.

Ötezer forint különbség

„Igen nagy szórás mutatkozik a tekintetben, hogy az ügyfelek mekkora részének, és milyen nagyságú előnyt jelenthet, ha felmondja már meglévő szerződését, majd újraköti ugyanannál a társaságnál”- mondta Mestyán András a CLB Független Biztosítási Alkusz igazgatója. A cég kalkulátorán elvégzett 300 ezer díjszámítás statisztikája mindenesetre azt mutatta, hogy éves szinten 0-5 ezer forintos eltérések lehetnek az újrakötés javára. Ebben benne van az a kevés számú biztosított is, akinél kiugró díjeltérés mutatkozik, illetve azon ügyfelek is, akik jobban járnak, ha megtartják meglévő biztosításukat.

Az elvégzett kalkulációk alapján az idén egyre jobban látszik a biztosítási díjak mögött megjelenő biztosítási kockázatkezelés és tudatos ügyfél szegmentáció a különböző biztosítók tekintetében – magyarázta Mestyán András. Emiatt ma már nem lehet általánosságban meghatározni, melyik a piacon legolcsóbbnak, illetve a legdrágábbnak mondható biztosítótársaság.

Még egyes csoportokra lebontva sem definiálható pontosan, hogy melyik biztosító díjai a legkedvezőbbek. Számos társaság legkülönbözőbb szegmenseire, ennek alapján szinte minden biztosítottra találhatóak meghökkentő szélsőértékek mindkét irányban.

Néhány szereplő – a Groupama, a K&H, a Posta és a TIR – tudatosan nem különbözteti meg új és régi ügyfeleit, azonos tarifát alkalmaz. Az e tekintetben eltérő díjat kínáló biztosítók esetében van olyan ügyfélszegmens, ahol jobb, ha marad az ügyfél a jelenlegi biztosításban – például az esetlegesen korábban megadott hűségkedvezmények miatt -, illetve olyan példa is, ahol jobban jár, ha újraköti szerződését.


Sokszor megéri újrakötni a kötelezőt 1

Elméleti megoldás lenne

Ez a jelenség, bár nem újkeletű, kétségtelenül furcsa, és feszültségeket teremt – értékelte a tendenciákat Papp Lajos, a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének (FBAMSZ) elnöke. A szakember szerint két megoldás adódhat: vagy a kgfb-re vonatkozó kormányrendeletet kellene úgy módosítani, hogy a felmondó és újrakötő ügyfelek ne minősüljenek új belépőknek, vagy a biztosítóknak kellene úgy meghirdetniük a tarifáikat, hogy a december 31-én élő szerződéssel rendelkező ügyfeleiket kizárják az újakra érvényes kedvezményekből.

Ez utóbbi megoldás vélhetően teoretikus, hiszen a jelenlegi éles árversenyben nem tehetik meg a biztosítók, hogy lemondjanak új ügyfeleikről, és ne csábítsák őket mind nagyobb kedvezményekkel, ugyanakkor minden kedvezményt a meglévő szerződésekben sem érvényesíthetnek anélkül, hogy korábban felépített állományuk díjvolumenét ne értékelnék le jelentősen. A jelenlegi jogszabályok és piaci gyakorlat ismeretében tehát marad a mostani dilemma, és az autósok körültekintő mérlegelése.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik