Gazdaság

Afrikáig gyűrűzik a Siemens-botrány

Pénteki müncheni sajtóértesülések szerint a pénzek hűtlen kezelésével vádolt alkalmazottak egyike beismerte, hogy a Siemens évekkel ezelőtt megvesztegette a korábbi nigériai elnököt, Sani Abachát.

A tekintélyes, liberális Süddeutsche Zeitung bajorországi ügyészségi forrásokra hivatkozva közölte a hírt. A szóban forgó alkalmazott az idézett források szerint azt állította, hogy Afrikában – továbbá a világ más térségeiben – csakis megvesztegetési pénzek kiutalásával lehetett megrendelésekhez jutni.

A múlt hét közepén kitört botrány egyre nagyobb méreteket ölt, immár nemcsak a feketén kiutalt pénzek nagyságát tekintve, hanem földrajzi méretekben is. Eddig ugyanis csupán arra derült fény, hogy a világ egyik leghíresebb vegyesipari, illetve elektronikai cége európai országokban, köztük Magyarországon keveredett gyanúba. Ami pedig a külföldi bankszámlákra átutalt megvesztegetési pénzeket illeti, azok összege a kezdeti húszmillió euróról egy hét alatt több mint kétszázmillióra emelkedett.

Értesülések szerint egyébként a különböző Siemens-ügyletekkel kapcsolatban vizsgálatok folynak Ausztriában, Svájcban, Görögországban, Olaszországban és Magyarországon is.

A Siemens hat jelenlegi, illetve korábbi alkalmazottja van vizsgálati fogságban, köztük a megvesztegetést beismerő vállalati képviselő. A gyanúsítottak száma ugyanakkor tíz és húsz között mozog.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik