Gazdaság

Százezer vállalkozás kaphat uniós pénzt

admin
admin

2006. 11. 14. 17:16

Bajnai Gordon fejlesztéspolitikai kormánybiztos ezt az Országgyűlés Európai Ügyek Bizottságának zárt ülését követően mondta újságíróknak kedden a Parlamentben.

“Mi azzal számolunk, hogy lényegében közel száz százalékot tudunk lehívni a hét plusz két év alatt” – mondta Bajnai Gordon, hozzátéve, hogy a tagországok átlagosan több mint 95 százalékát le tudják hívni az uniós pénzeknek.

A kormánybiztos hangsúlyozta, hogy januárra alakul ki a teljes intézményrendszer, jelenleg a szerződéskötések zajlanak. A keddi bizottsági ülésen a parlamenti pártok képviselői, valamint civil és ágazati szakértők vettek részt – tette hozzá a kormánybiztos.

Bajnai Gordon arra a kérdésre, hogy miért volt zárt a tanácskozás elmondta: a bizottság elnöke döntött arról, hogy ne legyen nyílt az ülés, hogy elkerüljék a politikai szereplés kényszerét.

A következő hét évben, 2007 és 2013 között az EU kohéziós politikája keretében 22,4 milliárd euró fejlesztési forrásra lesz jogosult Magyarország, amelyet a hazai társfinanszírozás és a magántőke is kiegészít. Mindezen felül az Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alapból további, mintegy 3 milliárd euró fejlesztési forrás áll majd az ország rendelkezésére. Összesen tehát körülbelül 8 ezer milliárd forintból gazdálkodhat Magyarország.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Felcsút, 2014. október 24.
Felsorakoznak a csapatok a magyar Országgyűlés és a brit parlament labdarúgócsapatának mérkőzése előtt a felcsúti Pancho Arénában 2014. október 24-én. Az Országgyűlés csapata 8-1-re nyert. Jobbról a nyolcadik Kövér László házelnök.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.