Gazdaság

A kereskedelem krémje

Szóráth Tamás

37 éves, az Ybl Főiskola külkereskedelem–marketingkommunikáció szakán végzett. Ha belefér az időbe, teniszezik hetente kétszer, ezen kívül baráti összejövetelek, mozi, színház és persze az utazás jelenti a kikapcsolódást. Gyermeke jövőre megy általános iskolába.

Tudja, a férfi szőrszál egészen más biofizikai összetételű, mint a női – magyarázza Szóráth Tamás ügyvezető akkurátusan. A jelenet szürreális, ugyanakkor magától értetődő, ha egy szépészeti termékek gyártásával, forgalmazásával foglalkozó vállalkozás irányítójával beszélgetünk. Az ügyvezető tarthatna kiselőadást a hajápolásról vagy a szőrtelenítésről is, hiszen a cég működésének minden mozzanatát magáénak érzi.

Háromból ötvenöt

Tizenhárom éve alapította vállalkozását minden olyan körülménytől övezve, ami utólag megmosolyogtatja, de büszkévé is teszi. Három ember, harminc négyzetméter, kevés pénz. Volt viszont ötlet és kedvező piaci környezet.

„Édesapám felesége kozmetikusként járt egy német partnercégnél. Kiderült, hogy a vendéglátók szeretnének Magyarországon tevékenykedni. Arra gondoltam, miért ne?” És az akkor huszonnégy éves fiatalember felvette a kapcsolatot a kintiekkel. Építészként addig sem a kereskedelemhez, sem a kozmetikai iparhoz nem volt köze. „Egy biokozmetikai anyag terjesztésével kezdtünk. Akkor a legtöbb nagy cég még nem jött Magyarországra, az első három év mégis nagyon nehéz volt, mindent mi csináltunk.” Mindent, vagyis további lehetséges partnercégek és terjesztők felkutatását, alapanyagok, eszközök és berendezések terítését kozmetikusok és fodrászok számára, belépést a kiskereskedelmi piacra…

Mára a három főből ötvenöt lett, és Szóráth Tamás szerint „nincs olyan kozmetikus, aki ne találkozott volna a nevükkel. Olyan cégek termékeit közvetítjük, akik mind fejlesztésben, mind dizájnban és minőségben élen járnak.” És persze árban – feltételezzük. „Igen, de hát a minőséget meg kell fizetni, ezt a vevők megértik.”
Miután a vállalkozás piacvezető pozíciót szerzett a profi szegmensben két termékcsoportjával (szőrtelenítő anyagok és fodrászeszközök), a lakossági fogyasztót célozta meg. „Olyan termékeket kínáltunk, amik eddig csak a szalonokban voltak elérhetők.” Közülük is Szóráth Tamás a saját brandre, az X-Epilre a legbüszkébb. Férfi változata idén kerül piacra.

Piaci filozófia

A cég története sikersztori, de nem töretlen. Kudarcnak bizonyult például a hajkozmetikum-területfoglalás. Ezen a területen a cég most kivár. „Csupán azért nem veszünk fel semmit a palettára, hogy legyen az is. Pedig kétéves kőkemény munka volt a semmiért. De én azt mondom, az is érték, ha tudunk időben kiszállni.”
Az indulás óta gyorsan szaporodtak a versenytársak. „Újra kell szeletelni a tortát, ma már erről szól a dolog – mondja eltökélten Szóráth. – Nem tartani kell a multiktól, hanem együtt élni velük.” Annál is inkább ez az egyetlen vihető stratégia, mivel az Alveola vezetésének sosem volt ínyére a korlátlan növekedés. „Sok mindent lehet tanulni a nagyoktól tevékenységszervezésben, felépítésben, ugyanakkor kevésbé szimpatikus a tárgyalástechnika, a lehengerlő stílus. Mi akkor is partnerként kezeljük a másik felet, ha nálunk kisebbről van szó.” Ez azonban önmagában kevés lenne a sikerhez, ahogyan a minőségi áru kínálása is. „Terméket bárki tud eladni. Vesz egy asztalt, egy terméket, és árulja. Mi teljesen más dimenzióban gondolkodunk. Nem máról holnapra élünk, profi marketinggel és szolgáltatásokkal tesszük vonzóvá az árut. Fontos, hogy a vevőink érezzék, gondoskodunk róluk.”

A cég folyamatosan keresi, hova tudna beférkőzni. „Két éve vezettünk be egy holland aloe étrendkiegészítő sorozatot. Még engem is meglepett, hogy milyen gyorsan siker lett. Ha új dologba fogunk, ha nem is az első helyre kerül a márkánk, de az első háromban általában benne van. Nem biztos, hogy mindig aranyérmesnek kell lenni, érdemes figyelembe venni a realitásokat – mondja Szóráth Tamás, a tipikus biztonsági játékos. Igyekszik több lábon állni, és nem sokat kockáztatni. „Konzervatív vagyok, és óvatos. Hosszú távon gondolkodunk, következetesek akarunk lenni. Bár a szépségiparban könnyű lenne illúziót árulni, ha a csillogó felszín mögött nincs minőségi termék, csak romboljuk a cég imidzsét. Különösen igaz ez a professzionális fodrász-kozmetikus körre, hiszen az egy zárt közösség, ha itt az ember hibázik, eláshatja magát.”

Ugyanez nem igaz az Alveola kisközösségére. Itt olyannyira lehet hibázni, hogy még a cégvezetőnek is szabad. „Mondják a kollégáim, hogy túl kritikus vagyok. Igazuk van, ez lehet pozitív, de kártékony is, változtatnom kell rajta. Mindenki más egyéniség, próbálok azonosulni az enyémtől eltérő munkamódszerekkel. Az sosem jó, ha irreálisan magas a mérce. Nem kedvelem azokat a vezetőket, akik elszállnak maguktól, és megközelíthetetlenek lesznek.” Szóráth Tamást nem lehet ezzel a váddal illetni, hiszen szobájának még ajtaja sincs. „Bármikor be lehet jönni hozzám, és kérdésekkel, ötletekkel bombázni. Ez persze lehet terhes is, szóval meg kell találni a középutat.” Ha sikerül, az Szóráth szerint forintosítva is meghálálja magát.

„Kicsi cég vagyunk, de nem biztos, hogy egy nagy csapat ütősebb. Erre az évre például kétmilliárdos forgalmat tervezünk. Ennek eléréséhez az kell, hogy az emberek magukénak érezzék a céget, és tudják, merre tartunk.” Valóban. Merre? „Szeretnénk további saját brandneveket kialakítani, van is egy dédelgetett márkanevünk, a hajápolás területén – noha termék még nincs mögötte. Tervezünk több helyre exportálni, de itthon is bevonni újabb drogériákat, fitnesz termeket és egyéb üzleteket a hálózatunkba.”

Ha hiányzik a tervezés

Van tehát mit csinálni, és energia is van hozzá. Az ügyvezető azt mondja, sosem bánta meg, hogy a szépségiparban ragadt, különösen, hogy eredeti szakmája, az építészet hiányát is képes sajátos módon pótolni. „Kellemes ilyen közegben, ilyen termékekkel foglalkozni. És ha hiányzik a tervezés? Háromévente új ingatlant veszünk, átépítjük, felújítjuk. Azt az irodaépületet, ahol most vagyunk, a nulláról építettük, akárcsak a céget. De ehhez kezdetnek még harminc négyzetméter sem volt.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik