Gazdaság

Problémát okozhat a vállalkozásoknak a tb-járulék emelése

admin
admin

2006. 09. 05. 19:57

Szűcs György, az Ipartestületek Országos Szövetsége (Iposz) elnöke elmondta: ugyan egyelőre még nem tapasztalják, hogy vállalkozások szűnnének meg annak hatására, hogy a tb-járulék alapja a megszorító intézkedések keretében a minimálbér kétszerese lett. Hangsúlyozta azonban: számítanak arra, hogy októbertől problémát jelenthet a vállalkozásoknak a magasabb teher.

Az elnök elmondta: a hatások mérése érdekében monitoring-rendszert vezettek be, a vállalkozások a szövetség honlapjáról letölthető oldalon jelezhetik a járulékemelés cégükre gyakorolt hatását. Ismertetése szerint az így beérkezett adatokat minden hónap elején értékelik, felmérik, hogy az egyes tevékenységi körökben hány cég szűnt meg, illetve bocsátott el alkalmazottakat.

Mit tegyünk ha nem tudunk fizetni?

Az Iposz könyvelői jelenleg vizsgálják, milyen legális lehetőségek állnak a vállalkozók rendelkezésére a járulékfizetési könnyítés érdekében. A vállalkozóknak ugyanis lehetőségük van arra, hogy az APEH-nél jelezzék, hogy nem tudják fizetni az emelt járulékot, ennek okát azonban adatlapon jelölni kell, és ezt a hatóság felülvizsgálja. Az Iposz a vállalkozóktól beérkezett adatok alapján értesíti a kormányzatot, és számítanak arra, hogy ha jelentős negatív hatásról számolnak be, akkor a kormányzat újratárgyalja az intézkedést.

Szűcs György leszögezte: az egyeztetések folyamán jelezték, hogy szerintük a feketegazdaságot – a céllal ellentétben – erősíteni fogja a járulékemelés.

Megszűnhetnek a kényszervállalkozások

Szintén számít a járulékemelés miatt vállalkozások megszűnésére Antalffy Gábor, a Kereskedők és Vendéglátók Országos Érdekképviseleti Szövetsége (Kisosz) elnöke. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a vállalkozói igazolványok tömeges visszaadását nem tartja valószínűnek, mert a kormányzat nem kínál munkahelyeket, a munkanélkülieknek nyújtott járadékból pedig nem lehet megélni.

Nagy János, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke szerint elsősorban a kényszervállalkozók szüntetik majd meg a megszorító intézkedések miatt cégüket. Ismertetése szerint a magyar piacon jelenleg csaknem 100 ezer építési vállalkozás van bejegyezve, ez a szám véleménye szerint azonban irreális, nem tartható. Hozzátette: a magyar vállalkozókat elsősorban a körbetartozás, az erős verseny és a szigorított munkavédelmi ellenőrzések sújtják.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2015. október 26.
Peresztegi Imre, a ZÁÉV Építőipari Zrt. vezérigazgatója, Deutsch Tamás, az MTK Budapest elnöke, Görözdi György, MTK Kiemelt Beruházások Projekt Igazgatója és Paár Attila, a West Hungária Bau Kft. ügyvezető igazgatója (b-j) az új Hidegkuti Nándor Stadion építéséről tartott sajtótájékoztatón 2015. október 26-án. Bejelentették, hogy a ZÁÉV Építőipari Zrt. és a West Hungária Bau Kft. konzorciuma nyerte el a több mint hatmilliárd forintból épülő új stadion tervezésére és kivitelezésére kiírt pályázatot.
MTI Fotó: Illyés Tibor
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.