Gazdaság

Előretör a Linux, de a Microsoft dominál

A Linux alkalmazása a kis- és középvállalkozások (kkv) szintjén ma is a rendszergazdák és fejlesztők döntésein múlik, mert ez az olcsóbb alternatíva még nincs benne a vezetők gondolkodásában és stratégiájában – mondta el a FigyelőNetnek Szentiványi Gábor a Red Hat Linuxot képviselő ULX Kft. ügyvezetője. Hiába ingyenesek a Linuxok, ha a felhasználóknak a megbízható, egyszerű működés és az átjárhatóság a legfontosabb. Nem terjedtek el az olyan Linux-alapú termékek és szolgáltatások, amelyekkel a Linux kitörhetne ebből a szerepből.

Szentiványi szerint az átjárható szabványok elterjedésével, a Linux-termékek és szolgáltatások egységesedésével, valamint az ezt kiszolgáló szakembergárda kialakulásával a Linux a kkv-k számára is egyenrangúan választható lehetőséggé válik.

A Microsoft dominál

Az asztali számítógépek piacán a Microsoft dominanciája több pilléren nyugszik – közölte a FigyelőNet megkeresésére Nagymajtényi Gábor, a Grepton Informatikai Zrt., az egyik legnagyobb magyarországi Microsoft partnercég projektigazgatója. Elsősorban az Office már-már standard ismerete, és a megszokott környezethez való ragaszkodás számít. Emellett nagyon sokat nyom a latban a nagy fejlesztői és támogatói háttér, melyet a redmonti székhelyű óriáscég biztosít felhasználói számára. A széles körű üzleti alkalmazásplatform, az elérhető üzleti szoftverek sokszínűsége és széles palettája, valamint a szoftver teljes életciklusát végigkövető megbízhatóság is döntő érv lehet – tette hozzá Nagymajtényi.

Amikor valaki a Linux mellett teszi le a voksát, nem dönt rosszul, ha szerverként akarja használni, asztali felhasználáshoz viszont mélyebb tudás kell már a konfigurációhoz is. Office-alkalmazások használatakor bosszantó hibákra lelhet a felhasználó, főleg mivel nem is annyira kompatibilisek a microsoftos termékekkel. S mivel a világ zöme azt használja, ezért marad a folyamatos konverzió. Üzemeltetés esetén a rendszergazdának kicsit több időt kell a Linuxos gépekkel töltenie, mint a Microsoftot használókkal. Ebből jelenthet majd kitörést a webes üzleti alkalmazások elterjedése, de azok teljes funkcionalitásukban még évek múlva lesznek csak versenyképesek – tette hozzá a projektigazgató.

Szentiványi szerint a Linux elterjedését nemcsak a gondolkodásmód akadályozza, hanem az is, hogy a Linux, mint általános célú kliensoldali operációsrendszernek még nem tökéletesen alkalmas, inkább speciális desktop-feladatokra használható. A zártkörű feladatcsoportok esetében azonban – jól definiálható célok megvalósítására, például céges ügyfélszolgálat – sokgépes rendszerben lényegesen olcsóbb lehet, mint a hagyományos megoldások. Az államigazgatásban – mondjuk okmányirodákban – szintén jól használhatók lennének a Linux-megoldások. A Linuxot gátolják még a szabványok és az interoperabilitás, mivel a nyílt szabványok eddig nem kaptak elég teret a Microsoft definiáltan nem nyílt szabványaival szemben.

Nyugati szemléletváltás szoftverügyben

Szentiványi szerint az államigazgatás számára olcsóbb megoldás lenne a Linux használata, de csak akkor, ha a rendszer bevezetését egy megvalósíthatósági tanulmány előzné meg, amely pontosan körvonalazná a feladatokat és a célokat.

Ha az igényeket egy közel 20 évig egyeduralkodó rendszer „árnyékában” fogalmazzuk meg, akkor azt az igényt pont az a rendszer fogja lefedni. Mostanában indult el egy olyan gondolkodásmód – amit a web elterjedése is erősít –, amelyet a szabadabb, rendszerfüggetlen gondolkodás jellemez. Ezen az úton előbb-utóbb eljutunk oda, hogy mindent a weben fogunk intézni – foglalta össze Szentiványi.

Nyugat-Európában már elkezdődött az átállás az ingyenes szoftverekre, ám nálunk ez még várat magára. Addig, míg nem lesz elég képzett rendszergazda, megfelelő SLA-támogatás az üzemeltetésre, valamint a felhasználói funkciók nem lesznek elterjedtek a linuxos környezetben, addig piaci módon nem várható tömeges áttérés – summázta véleményét Nagymajtényi.

Németországban az állam támogatja, félve a Microsoft monopóliumtól, Kínában szintén az állam látott neki saját desktop szoftvert kialakítani. Ezek ellenében a Microsoft különböző kedvezményekkel, szolgáltatásokkal versenyez. A jövőbeli operációs rendszerek a virtualizáció következményeként, valamint a digitális konvergencia hatására sokkal egységesebbek lesznek, inkább a tartalomszolgáltatás, valamint az üzleti szolgáltatások lesznek az előtérben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik