Gazdaság

Enyhén emelkedett a BUX

A BUX 133,19 pontos erősödéssel, 20 946,58 ponton zárt szerdán, a keddi záró értékhez képest ez 0,64 százalékos növekedés.

A részvénypiacon kedden 19,4 milliárd forint értékben cseréltek a részvények gazdát, a vezető papírok árfolyamai a Magyar Telekom kivételével emelkedtek az előző napi záráshoz viszonyítva. Farkas Róbert, a Takarékbank üzletkötője elmondta, hogy a BÉT szerdán alapvetően a nemzetközi trendet követte. A magyar tőzsdére nyugtatólag hatott az unalmas regionális hangulat, a csökkenő olajárak és Ben Bernanke FED-elnök délutáni optimista nyilatkozata is – mutatott rá az üzletkötő. Az OTP a keddi pozitív fordulata után megerősítette pozícióit, amelynek eredményeként a következő napokban a papír drágulására lehet számítani. Farkas Róbert szerint az egész BÉT-re az emelkedés lesz jellemző a közeljövőben.

Az OTP-papírok árfolyama 9,7 milliárd forintos forgalomban nem változtak, a bankpapír továbbra is 6000 forintba kerül. A Mol-részvények ára 375 forinttal, 1,76 százalékkal 21 675 forintra nőtt 5,3 milliárd forintos forgalomban. A Richter árfolyama 250 forinttal, 0,62 százalékkal 40 900 forintra nőtt, 1,27 milliárd forint értékben kereskedtek vele. Az Egis-részvények ára 225 forinttal, 0,84 százalékkal 27 000 forintra emelkedett, a társaság részvényeire 221 millió forint értékben születtek üzletek. A Magyar Telekom 7 forinttal, 0,83 százalékkal 832 forintra gyengült, forgalma 1,3 milliárd forint volt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik