Gazdaság

Kkv-csalogató ipari parkok

Cím hátán cím

Tavaly őszig csak az ipari park cím elnyerésének lehetősége lebegett az érintett ipari telephelyek szervezőinek szeme előtt. Az újabb szabályozás a kiemelkedő ipari parkok számára további lehetőségeket kínál. A kitűnőek számára ott az „integrátor ipari park” cím, míg a kistérségek fejlesztésében aktívan részt vevő parkok a „kistérségi gazdaságfejlesztő ipari park” címre hajthatnak.

A hazai ipari parkok jelenéről és jövőjéről nemrégiben tartott tanácskozáson minden résztvevő egyetértett abban, hogy a parkok eredményességét nagymértékben meghatározza, mennyire sikerül megnyerni a kis- és középvállalkozásokat. Ehhez elsősorban felvilágosító munkára lenne szükség, hiszen az ipari parkok gazdasági előnyei nyilvánvalóak, bár nem feltétlen ismertek széles körben.

Tény, hogy egy kisvállalkozás könnyebben megtalálhatja a helyét, illetve számítását egy parkban, mint azon kívül. Ezeken a koncentrált telephelyeken ugyanis az egy forint termelő beruházásra jutó költségek jóval alacsonyabbak, mint a parkokon kívül – a betelepedés gazdasági haszna tehát könnyen számszerűsíthető. Éppen ezért többen is javasolták a kkv-k ipari parkokba településének támogatását.

Kedvezményes hitel

Az országosan közel 40 ipari parkot és az azokban működő 70 cég érdekeit képviselő Magyar Tudományos-technológiai és Ipari Parkok Szövetségének elnöke, Székely Péter szerint örvendetes, hogy a gazdasági tárca a II. Nemzeti Fejlesztési Terv tanúsága szerint is mind nagyobb hangsúlyt kíván fektetni a kkv-k fejlesztésére. A szövetség azt javasolja, hogy dolgozzanak ki korszerű, a szükséges infrastruktúrával ellátott telephely vásárlásához nyújtható, kedvezményes hitelkonstrukciót. Továbbá egy olyan támogatási konstrukció kialakítását is kezdeményezik, amely megkönnyíti a kkv-kat befogadó telephelyek megvalósítását, a vállalkozói infrastruktúra korszerűsítését, forrásokat biztosít inkubátorházhoz, innovációs, inkubációs és különféle tanácsadói tevékenységekhez.

Ipari parkok az Európai Unióban

A magyarországi Ipari Parkok Egyesülete kezdeményezésére és szakértői támogatásával született meg az idén év elején az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság állásfoglalása, amely kijelöli az ipari parkok fejlesztésének helyét az Európai Unió intézményi rendszerében. Az újonnan csatlakozott országokban végzett vizsgálatokon alapuló állásfoglalás fontos lépés afelé, hogy ipari parkok önállóan pályázhassanak az uniós fejlesztési forrásokra, akár már a 2007 és 2013 közti tervezési időszakban.

Aligha elegendő önmagában az állami támogatás ahhoz, hogy az ipari parkokba az eddiginél is nagyobb számban települjenek be kis- és középvállalatok. A betelepülés vonzóvá tételének csak szükséges, de nem elégséges feltétele az állami ösztönzés. Az ipari parkba költözés indítékai között nem keveset nyom a latban a szolgáltatások színvonala, a megfelelő infrastruktúra, az inkubációhoz kötődő szolgáltatások köre és az üzleti partnerekhez való közelség.

Szimbiózisban az inkubátorokkal

Az elmúlt években az ipari parkok a korábbinál erőteljesebb szakmai tevékenységükkel hozzájárultak a kkv-szektor fejlődéséhez. Azt lehet mondani, egyre több ipari park működtetője ismerte fel, hogy tartós sikert csak akkor érhet el, ha elsősorban az adott térségben, illetve az adott településen prosperáló vállalkozásokat vonzza magához. Az ezt felismerő ipari parkoknak köszönhetően az elmúlt 3 évben 800–1000 vállalat települt be a parkokba, ezek közül a félszázat sem érte el a nagyvállalatok száma.

A kkv-k számára sajátos utat jelenthet az inkubátorházak és az ipari parkok összefonódása. Jelenleg ugyan még csak az inkubátorházak kevesebb mint egyharmada működik ipari parkban, s azokban a parkokban, ahová jórészt nagy cégek települtek, értelme sincs ennek a szimbiózisnak, de a kkv-kat tömörítő ipari parkok esetében gyümölcsöző lehet ez a fajta együttműködés. Ahogy Annus István, a Vállalkozói Inkubátorok Szövetségének társelnöke fogalmaz: sok esetben az látszik járható útnak, ha egy vállalkozás inkubátorházban kezd, majd később, miután üzletileg is megerősödött, betelepül egy ipari parkba.


Fél házzal működnek

A tavalyi évben tizenöttel, 179-re nőtt az ipari parkok száma Magyarországon. A parkokba települt 2855 vállalkozás közel 154 ezer embernek ad munkát. A GKM összesítése szerint a csaknem 10 ezer hektáros területen megvalósult termelő beruházások értéke meghaladja az 1704 milliárd forintot, a cégek összesített, éves árbevétele pedig mintegy 5080 milliárd forint. Az árbevétel 72 százaléka exportból származik. A hazai ipari parkok betelepítettsége 50,4 százalékos.


Ajánlott videó

Olvasói sztorik