Gazdaság

A nagyobb cégeket jobban gátolja a papírmunka

Az üzleti várakozások, a létszámváltozásra és a beruházási aktivitásra vonatkozó előrejelzéseket leszámítva, enyhén mérséklődtek. Ezen a két területen ugyanis az előrejelzések alapján javulásra számítanak a cégek. A leginkább külföldi értékesítésre termelő vállalkozások kilátásai határozottan pozitívabbak. A gazdasági szolgáltatások szektorában várható az üzleti helyzet javulása, a kereskedelemben pedig annak változatlansága.

Stabil külföldi keresletre utal, hogy az exportáló és külföldi tulajdonban lévő cégek kapacitáskihasználtsága az elmúlt fél évben csaknem 80 százalékos volt. Ezzel szemben a magyar tulajdonú és kizárólag belföldre szállító vállalkozások kapacitásaik mindössze háromnegyedét használják ki.

Adminisztrációs mókuskerék

A vállalkozások adminisztrációs terhelése terén komoly verseny alakult ki az újonnan csatlakozott országok között. Ezzel egy időben állandósult a magyar gazdasági szabályozás jelentős lemaradása a fejlett országokra jellemző helyzethez képest. Ez a verseny annak ellenére létezik, hogy a magyar kormányok bár szavakban a vállalkozások adminisztrációs terheinek csökkentése mellett foglaltak állást, mégis megengedtek, sőt támogattak olyan lépéseket, amelyek éppen ellenkezőleg, az adminisztrációs terhek növekedését eredményezték.

E terhek egyenlőtlenül érintik a magyar vállalati szektor különböző csoportjait: a kkv-szektor számára sokkal jelentősebb terhelést jelentenek az adminisztratív kötelezettségek, mint a nagyobb cégek számára. A megkérdezett cégvezetők leginkább a kötelező adatszolgáltatás időigényét tartják túlzottnak.

Szorítóban a dinamikus középvállalatok

A kkv-k számára a legnagyobb adminisztratív terhet a kötelező statisztikai adatszolgáltatás (OSAP), valamint a munkaügyi nyilvántartások és a munkához kapcsolódó adók és járulékok bevallása/fizetése jelenti. A munkaügyi nyilvántartással kapcsolatos terhek nem a legkisebb, hanem a közepes cégeknél jelentkeznek leginkább. Ezzel a szektor legdinamikusabb és növekedő cégei kerülnek szorult helyzetbe.

A kis- és középvállalkozások gazdálkodásáról ad átfogó helyzetképet a Magyarországi Volksbank Zrt. által útjára indított, negyedévente végzett adatfelvétel alapján készített kutatás-elemzés, a KKV Körkép. A kkv-szektor minél behatóbb megismerése érdekében 2005 januárjában indított konjunktúra-kutatást az MKIK GVI végzi, médiatámogatója pedig a Figyelő hetilap.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik