Gazdaság

Ingyenes lehet a cégbejegyzés

Ezért az EU ide vonatkozó nyilatkozattervezete kimondja, hogy a cégalapítás díja legyen a lehető legalacsonyabb. A hazánkban 2006. július elsejével életbe lépő – 2006. évi IV. törvény – új cégtörvény kidolgozásakor még az is felmerült, hogy az első vállalkozás alapításakor nem kell majd az államnak az ezzel kapcsolatos illetékeket, díjakat kifizetni, így egy kisvállalkozás bejegyzése – betéti, korlátolt felelősségű, illetve közkereseti társaságok esetében – teljesen ingyenes lesz. Erre még ugyan várni kell, de így is sok könnyebbséget hoznak a változások.

Minimális adatszolgáltatás

A jogszabályalkotók igyekeztek a minimálisra szorítani a szolgáltatandó adatokat. Eddig bevett gyakorlat volt, hogy a vállalkozások a lehető legtöbb tevékenységi kört tüntették fel az alapító szerződéseikben, miközben csak néhányat gyakorolnak. Ennek kapcsán Dr. Duxné Dr. Velcsov Katalin, a Csongrád Megyei Bíróság, mint Cégbíróság csoportvezető megyei bírója elmondta, hogy a jövő hónaptól kötelezően csak a főtevékenységet és az engedélyköteleseket kell cégjegyzékbe venni. Ezeken túl minden vállalkozás maga dönti el, hogy mit vetet még fel és ezt csak külön kérésre jegyzik be. A közhitelesség miatt a ténylegesen gyakorolt tevékenységeket érdemes lesz ezen túl is megjelölni – tette hozzá az elnökasszony.

Változások a munkaviszonyban

Fontos újdonság még, hogy vezető tisztségviselő – az rt.-ken túl kft.-nél, kkt.-nál és bt.-nél – a következő hónaptól nem állhat munkaviszonyban. Emellett természetesen lehet munkaviszonya a céggel, a lényeg, hogy nem vezető tisztségviselői minőségben. Ez esetben a két jogviszonyt élesen el kell különíteni. Ez a módosítás az alkalmazotti viszonnyal járó védettség – például a fizetett szabadság – és a különböző kedvezményes juttatások – többek között a lakástámogatás, étkezési jegy – megszűnését jelenti. A társadalombiztosítás és adózás szempontjából is más elbírálás alá esnek ezzel a vezető tisztséget ellátók.Az új gazdasági törvény hatályba lépése előtt fennálló munkaszerződések azonban a lejáratig érvényben maradhatnak – mondta Dr. Duxné.


A vezető tisztségviselő társasági jogviszonya kapcsán a gazdasági társaságokról szóló törvény mellett a Ptk. megbízásra vonatkozó szabályai az irányadók. A közkereseti és a betéti társaságokat érintő kevés változás egyike még, hogyha ezen vállalkozások egyszemélyesre csökkennek, akkor az eddigi három helyett hat hónapig működhetnek tovább egy taggal, s ha a beltag esik ki, a bt.-nél a kültag is jogosult a képviseletre.

Szerződésminta a törvényben

Nagy áttörés Magyarországon, hogy szerződésmintát is tartalmaz a törvény, amelyben csupán néhány adatot kell kitölteni, így elektronikus úton akár két napon belül is alapítható például betéti társaság, ha nincsenek különösebb igények. A szerződésminta kitöltéséhez nincs szükség jogi végzettségre, de a kötelező jogi képviseletet azonban továbbra is megmarad. A szerződésmintákat a cégtörvény melléklete tartalmazza. Ebben az esetben a tagok csak a szükséges adatokkal egészítik ki a mintát.

Az egyszerűsített cégeljárásban – szerződésmintát alkalmazva, elektronikus úton beadva – résztvevő gazdasági társaságok rövid elintézési határidővel számolhatnak: két nap alatt bejegyezik így a cégeket. Azok a társaságok, amelyek papíralapon, szerződésminta alkalmazásával kérik bejegyzésüket, 15 munkanap alatt lesznek bejegyezhetők. A szerződésminta nélküli alapbejegyzések esetén 30 nap áll rendelkezésre a cégbíróságoknak. A változásbejegyzési eljárást pedig 45 nap alatt kell elvégezni. Ezek a határidők átmenetiek, egy évig lesznek érvényben.

A bejegyzés kapcsán fizetendő díjak változatlanok maradnak

A betéti társaság esetében a cégbejegyzési kérelem illetéke 50 ezer forint, ugyanez egy kft. esetében 100 ezer forintra rúg. A közzétételi díj bt-nél 14 ezer forint, kft-nél pedig 25 ezer forintot tesz ki.

Az új szabályok alapján, a cég (leendő cég) jogi képviselője, legfeljebb 60 napos időszakra, előzetes cégnév-foglalással élhet,. Ez azt jelenti, hogy a cég bejegyzése előtt kérni lehet azt, hogy a cégbíróság vizsgálja meg: a választott cégnév alkalmazható-e. A bíróság 3 napon belül válaszol a kérdésre, de ez 5000 forintba kerül. Lényeges, hogy ha a 60 nap alatt a cégbejegyzési (névváltoztatási) kérelmet nem nyújtják be, a névfoglalás megszűnik. Változás történt a felügyelőbizottságokra vonatkozóan is: a magánszektorban ezek működtetése fakultatív, vagyis a kft.-nél sem lesz kötelező 50 milliós törzstőke felett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik