Gazdaság

A fogyasztási adó többet hozna

Az ICEG kutatóintézet és az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) közös konfereniáján felszólaló szakemberek szerint a bejelentett adózási lépések vitathatatlanul rontják Magyarország versenyképességét. A mostani intézkedések nem javítanak az adózási etikán.

Vitathatatlan, hogy a bejelentett adózási lépések rontják a versenyképességet, de nem tudhatjuk, hogy kiigazítás nélkül hogyan alakulna Magyarország versenyképessége – jelentette ki László Csaba, a KPMG adópartnere. Szerinte a stabilizációs csomag másik rossz üzenete, hogy a tervezett járulékcsökkentések elmaradnak.


Az iparűzési adó 2007 végén tervezett megszüntetését mintha most felfüggesztette volna a kormányzat – mondta a volt pénzügyminiszter, viszont elképzelhetőnek tartotta, hogy az Európai Bíróság eltörli Magyarországon ezt az adófajtát, amennyiben az olaszországi regionális adó (irap) ügyében elmarasztaló döntés születik. Egyébként az EU Bizottság is megosztott iparűzési adóügyben – tette hozzá László Csaba.


A fogyasztási adó többet hoz


Az áfa-kulcs 1-2 százalékos további emelése kiválthatná a bejelentett 4 százalékos vállalati szolidaritási adót – állította a szakember, aki úgy vélte, hogy inkább a fogyasztást terhelő adók masszív bevételeket biztosítanának. Továbbá jelentős adóbevételi lehetőséget jelentene az ingatlanadó bevezetése is – tette hozzá.


László Csaba szerint a most bejelentett stabilizációs csomagban megemelt adók mértékét később akkor lehet visszavenni, ha a költségvetés kiadási oldalát sikerül csökkenteni. Ha ez elmarad, akkor vagy marad a tetemes államháztartási hiány, vagy maradnak a magas adóterhek – mondta.

Romló versenyképesség

Az AmCham is úgy érzi, hogy a kormány által bejelentett adóváltozások rontják az ország versenyképességét, mert nem szélesíti az adózók körét és a kiszámíthatóságot teljesen aláássa – mondta Rencz Botond, az AmCham stratégiai Adóügyek Bizottságának elnöke. Egyik példaként említette, hogy a társasági adó – amely eddig az egyetlen versenyképes adóneme volt Magyarországnak a befektetések vonzásában – megemelésével, hozzászámolva még az iparűzési adót és a szolidaritási adót is, már a lassan a nyugat-európai országokhoz képest is versenyképtelen az ország – mutatott rá Rencz.

Az AmCham tagok között egyre több olyan vállalatról is hallanak, amelyek a bejelentett adóterhek miatt gondolkodnak azon, hogy más országba menjenek át vagy hogy ne Magyarországon fektessenek be – jegyezte meg az elnök.

A konferencián felszólaló szakemberek közül többen úgy vélték, a jelenleg benyújtott adóváltoztatások inkább a feketegazdaság felé terelik az adózókat és nem javítanak az adózási etikán.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik