Gazdaság

5,7 százalékkal nőtt a reálkereset

A nemzetgazdaságban 2006. január-áprilisban a bruttó átlagkereset 7,5 százalékkal, a nettó átlagkereset 8,3 százalékkal, a reálkereset - a fogyasztóiár-index 2,5 százalékos növekedése mellett - 5,7 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) közleményéből.

A nemzetgazdaságban január-márciusban a bruttó átlagkereset 7,3 százalékkal, a nettó 8,3 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, a reálkereset 5,7 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest.


A múlt év első négy hónapjában a bruttó átlagkereset 11,9 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, az infláció az első négy hónapban 3,7 százalékos volt, ez alapján a reálkereset 8,3 százalékkal bővült.


A legalább 5 fős vállalkozásoknál és a költségvetési intézményeknél alkalmazásban állók száma a nemzetgazdaságban átlagosan 2 millió 773 ezer volt 2006 első négy hónapjában, 0,2 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban.


Az idén az első négy hónapban a költségvetési szférában 1,4 százalékkal dolgoztak kevesebben, mint egy évvel korábban, a versenyszférában viszont 0,1 százalékkal nőtt a létszám.


A teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó 169 300 forintot, ezen belül a vállalkozásoknál dolgozók átlagosan 153 400 forintot kerestek 2006. január-áprilisban. A bruttó átlagkereset 208.900 forint volt a költségvetési szervezeteknél alkalmazásban állóknál, akik közül 42 százaléknak van felsőfokú végzettsége, míg a versenyszférában dolgozóknál ez az arány 14 százalék.


Január-áprilisban a versenyszférában dolgozók bruttó átlagkeresete 8,6 százalékkal, a költségvetési szférában dolgozóké 6,1 százalékkal volt több az előző év azonos időszaki értéknél, ez nemzetgazdasági szinten 7,5 százalékos növekedés.


A vizsgált időszakban a nettó keresetek átlagosan 8,3 százalékkal, a költségvetés területén 7,3 százalékkal, a versenyszférában 9,2 százalékkal emelkedtek az egy évvel korábbihoz képest.


A nettó átlagkereset 111 300 forint volt a nemzetgazdaságban, ezen belül a fizikai foglakozásúaké 80 100 forint, a szellemi foglalkozásúaké 146 600 forint.


A nemzetgazdasági szintű havi átlagos munkajövedelem 178 ezer forint volt, 7,8 százalékkal haladta meg az előző év január-áprilisit. A munkajövedelem kereseten felüli része 2006. január-áprilisban átlagosan 4,9 százalékot tett ki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik