Gazdaság

Javuló tendencia

Tíz szoftverből legalább 4 illegálisan fut a magyar vállalatok számítógépein, s 2005-ben ez 106 millió dolláros (22,2 milliárd forintos) veszteséget okozott a hazai szoftveriparnak.

Az illegális szoftverek aránya tavaly kismértékben csökkent, de a 42 százalékos arány még mindig jóval magasabb a nyugat-európai 35 százalékos átlagnál. Globális összesítésben az okozott kár meghaladta a 34 milliárd dollárt. Az IDC információ-technológiai piackutató cég és a Business Software Alliance (BSA) legújabb felmérése szerint a 97 vizsgált országból 51-ben csökkent, míg 19 esetében nőtt a jogtalanul használt szoftverek száma. A cégek jelentős része igyekszik figyelembe venni az ide vonatkozó jogszabályokat, de nagy a tájékozatlanság a legális szoftverhasználattal kapcsolatban. „Meglepett minket, hogy a cégek egy része például nem ismeri azt az adóhatósági állásfoglalást sem, miszerint csak azokat a számítógépeket lehet a cég eszközei között nyilvántartani, amelyeken kizárólag legális szoftverek futnak” – magyarázza Sarlós Gábor, a BSA Magyarország szóvivője.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik