Eközben Finnországban az arány 3 százalék, az Egyesült Államokban pedig 2 százalék körüli. Kivétel Csehország, ahol 1,2 százalékos, míg Magyarország esetében – egy 2002. évi adatra hivatkozik a Világbank – kerek 1 százalékos.
A Világbank azt is megállapítja friss tanulmányában, hogy számos országban a K+F kiadásokat többnyire még az állam finanszírozza, akár kétharmados arányt meghaladó mértékben, miközben az USÁ-ban, illetve a fejlett nyugat-európai országokban a finanszírozásban épp a magántőke aránya van 65-70 százalék közelében.
A kutatók száma, aránya nem minden – hangsúlyozza a Világbank, amely szerint Oroszországban 3400 kutató jut egymillió lakosra, és ezzel olyan országokat előz meg a “kutatói sűrűség” tekintetében, mint Németország, de veri az eurózóna átlagát is. A kereskedelmileg hasznosítható felfedezések és találmányok terén azonban már nem ez a helyzet, mert itt egy jó pozíció megszerzéséhez az egyetemi és más kutató szervezeteknek sokkal hatékonyabb kapcsolatban kellene lennie a magángazdasággal.
Ugyanakkor a Világbank elismeri, hogy a valamikori szocialista gazdaságok jelentős része a 80-as évek végéig támogatta a kutatást és fejlesztést, és a tény, hogy a tanulásnak és a kutatásnak hagyományai voltak, reményt ébreszthet arra, hogy a K+F jobb kapcsolatot talál a kereskedelmi hasznosulással. Ma még láthatóan nincs megfelelő kapcsolata a magánszférával a legtöbb keleti országban a kutatói tevékenységnek. A Világbank kutatója szerint a szorosabb kapcsolat létrejöttében a kormányoknak is lenne szerepe.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
