Gazdaság

Az újrahasznosító

admin
admin

2005. 09. 29. 08:00

A hajdani segédmunkás számára kezdetben csak mellékes jövedelmet biztosító hulladék-feldolgozó vállalkozás mára évi 850 millió forintos forgalmú céggé nőtte ki magát.

Egyszer csak méretes ipartelep tűnik fel a főváros közeli Tinnye határában. A festői környezetben lévő üzem ráadásul olyan görög eredetű cégnéven fut, amely az egyetlen részben felsejlő egészet jelenti. Az újságírónak az is bevillan, hogy jó pár esztendővel ezelőtt már találkozott a Holofon 95 Rt. nevével, mégpedig a Környezetvédelmi Bál egyik fő támogatójaként. Ám Horváth István, a cég elnök-tulajdonosa azonnal lehűti a lelkesedést. „Ma már ilyen bálból is több van, ami jelzi, hogy amiben jó üzletet és publicitást látnak, arra sokan ráugranak” – mondja.


A hét tulajdonos közül 23 százalékos részesedésével meghatározó szerepet vivő Horváth István, társaihoz hasonlóan, abból a műanyagos szakmából érkezett, ahol tíz évvel ezelőtt jobbára még csak tsz-melléküzemágak foglalkoztak az újrahasznosítással. Igaz, akkor ez még arra korlátozódott, hogy például az összegyűjtött fóliából újra fólia készült. Noha azóta a technológia többször is megújult, a cégen belül némi keserűséggel azon tréfálkoznak, hogy tíz év elteltével is még csak ígéretesnek nevezhető ez az ágazat. Mindezt arra alapozzák, hogy ma Magyarországon csupán a műanyaghulladék 15 százalékát hasznosítják újra. A Holofon első embere szerint még igazi irodalma sem alakult ki a szakmának, így a vegyészek és gépészek tudása mellé leginkább egy jó ötlet kell arra, hogy miből mit lehetne előállítani.

A Hulladékhasznosítók Országos Egyesületének adatai alapján 40-45 százalékkal piacvezető vállalkozás irányítója ennek ellenére vallja, hogy a hulladékfeldolgozás, ha jól csinálják, még ma is üzlet. „Az embernek állandóan egy számológép kattog az agyában, amikor alapanyagot vásárol, hiszen a mostani műanyagok jó része üti egymást” – avat be szakmai titkokba. Bármily furcsa is, a közhasznúnak tűnő „hulladékeltüntetés” költségei ott kezdődnek, hogy a máshol szemétnek tartott alapanyagért fizetnie kell a feldolgozónak. Ez lényegében abból adódik, hogy a szerződött partnerek egyfajta előkészítést, válogatást végeznek a műanyaghulladékon.

ÁTVARÁZSOLT TSZ-TELEP. A cég nagy dobása 2000-ben az a 200 milliós beruházás volt, amelynek során új üzemcsarnokkal és korszerű berendezésekkel tették lehetővé a termelésbővítést. A környezetvédelmi tárca pályázatán elnyert, fele részben vissza nem térítendő 60 milliós támogatást is csatasorba állították. A középiskola után az akkor fénykorát élő, mintegy 3 ezer főt foglalkoztató műanyagos sikercéghez, a solymári PEMÜ-höz igazolt. A vasraktárban kezdett mint segédmunkás. Előbb-utóbb kénytelen volt leszámolni zenészi ambícióival, mi több, a katonai behívó a továbbtanulásban is „elgáncsolta”. Maradt lehetőségként a kétkezi munka, az önképzés a PEMÜ vegyi laborjában, illetve egy 1990-ben kiváltott önálló vállalkozói igazolvány. A kiskereskedelemben utazó Horváth e területen találkozott először a cégek azon gondjával, hogy nem tudták hová tenni a műanyaghulladékot.

Horváth István

42 éves, Makón született. A könnyűipari technikum elvégzését követően, 20 évesen segédmunkásként kezdett dolgozni a solymári PEMÜ-ben.
Hetedmagával alapította meg 1995-ben a Holofon 95 Kft.-t, amely 1998-ban rt.-vé alakult át. Ekkorra körvonalazódik végső profiljuk: a műanyaghulladékból előállítható granulátumok értékesítési szegmensében ma már 45 százalékkal piacvezető vállalkozás tavaly 9 ezer tonnát termelt, s ezzel 850 millió forintos forgalmat ért el.
A cégben 23 százalékos tulajdonrésszel az elnöki funkciót is ellátó Horváth István három fiúgyermeket nevel feleségével, szabadidejében pedig ifjúkori szerelmének, a jazznek hódol.

A lehetséges megoldáson már 1992-ben elkezdett dolgozni, amikor megvette élete első „hulladékcsomagját”, amely bontott autók napellenzőjéről lehámozott PVC-borításokból állt össze. A Műanyagipari Kutatóval konzultálva először adagolhatóvá tette, megdarálta, majd 120-130 fokon megolvasztva gél állapotba hozta az anyagot – ebben a stádiumban történik ipari méretekben a szűrés, a mechanikai tisztítás, illetve a végső formába sajtolás, préselés. A kísérleti darabként előállított locsolótömlő és szőlőkötöző végül is kelendőnek bizonyult a gazdaboltokban, ahová Horváth maga szállította utánfutóval a termékeit. Később, ahogy egyre jobban megismerte az anyagok „összeházasíthatóságát”, selejt pöttyös labdákkal dúsította az alapmasszát. Ez a megfelelő rugalmasság elérése mellett költségcsökkentő tényező is lett. Egyebek mellett ez tette lehetővé, hogy az akkor már családos művezető 1992-ben elszakadjon az időközben leépült, mindössze 400 fősre olvadó PEMÜ-től.

„Amikor az ember felismeri, hogy nem rendezkedhet be az állandóságra, a biztonságra, akkor érik vállalkozóvá” – kommentálja akkori döntését, amelynek viszonylag hamar megtapasztalhatta az árnyoldalait is, hiszen nem mindegyik terméke lett sikeres. A keleti piacok összeomlása viszont kedvező helyzetet teremtett számára, ugyanis viszonylag olcsón tudott kisüzemekkel bérmunkáztatni.

„IPARI KÉMKEDÉS”. Az alapítók között volt közgazdász és fuvarozó éppúgy, mint szakmai befektető – például a később kivált, 25 százalékos részesedéssel bíró Molnár Árpád, aki gumifeldolgozói ambíciói okán hagyta ott társait. „A korkülönbség miatt is mondhatom, hogy kevés olyan fiatalembert láttam, aki ennyit volt hajlandó hajtani a cégért” – emlékszik vissza a közös startra Molnár, immár a Charmol Hungary ügyvezető igazgatójaként. Ennek része lehetett az az „ipari kémkedés” is, amelynek során Horváthék valóságos ötletbeszerző körutakat folytattak Nyugat-Európában. A kis büdzséből gazdálkodó cseh kollégák adták a legjobb écákat. A Holofon első éve is takarékos volt: a tulajdonosok sem költségtérítést, sem fizetést nem kaptak.


A Holofon 95 Rt.-nek manapság nem a konkurenciával, hanem a hulladékfelvásárlási piacon tapasztalható versennyel kell megküzdenie: a kínai és szlovák vásárlók ugyanis szabályszerűen kiszippantják az alapanyagot az országból. A budapesti szelektív begyűjtés ugyanakkor havi 140 tonna előválogatott műanyaghulladékot produkál, amiért viszont a tinnyei cégnek keményen meg kell küzdenie. A cégtulajdonos így megint kísérletezésre adta a fejét: egy újonnan alapított kis cégben kifejezetten az idegen anyagok és az alapgranulátumok összeházasításán munkálkodik. Egyik első termékük például a kábeltégla, ezt követi majd a közlekedési táblák talpazata.

A tinnyei cég tulajdonosai 2003-ban jutottak el odáig, hogy felismerjék: innentől profi menedzsmentre van szükség – Horváth István is ekkor ült át a vezérigazgatói székből az elnökibe. Az ugyanekkor elhatározott 900 milliós fejlesztés azonban egyelőre várat magára, a többi között a környezetvédelmi támogatások csökkenése, illetve megszűnése miatt. Mindeközben fel kellett a cégnek készülnie a műszaki termékek műanyagainak újrahasznosítására, ami azért nehéz feladat, mert ezek meglehetősen összeférhetetlenek egymással. Meg kellett tehát nézni, miként oldják meg ezt Európában, vagy a tengerentúlon. A világjárás egyébként olykor kedvez Horváth Istvánnak: a gyerekkorától klarinétos, szaxofonos elhivatottsággal rendelkező üzletember egyhónapos torontói nyelvtanulását is attól látja igazán eredményesnek, hogy belecsöppent az ottani nyári jazzfesztiválba.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.