Gazdaság

Több pénz a munkaadóknak?

admin
admin

2005. 09. 27. 07:44

Várhatóan több pénzből lobbizhatnak majd a munkaadói és a munkavállalói képviseletek, így akár a kormány elképzeléseivel szemben is profibb módon érvényesíthetik érdekeiket – írja a Világgazdaság.

Kedden tárgyalja ugyanis a szociális párbeszédről szóló törvényjavaslat koncepcióját az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT), amely így saját sorsáról és bevételéről dönthet.

A kormány koncepciója törvényi szintre emelné a kollektív tárgyalások és konzultációk folyamatát, amelyet most háromoldalú polgárjogi szerződés szabályoz. A koncepció legvitásabb pontja a finanszírozás kérdése lehet. Jelenleg a munkaerő-piaci alap teljes költségvetésének körülbelül egy százalékából, vagyis nagyságrendileg 3 milliárd forintból gazdálkodik az OÉT kilenc munkaadói, illetve hat munkavállalói szervezete, valamint a 21 ágazati párbeszédbizottság.

Zs. Szőke Zoltán, az Általános Fogyasztási Szövetkezetek és Kereskedelmi Társaságok Országos Szövetségének (Áfeosz) elnöke elmondta, a munkaadói oldal azt szorgalmazza, hogy a hárommilliárd forintos támogatást a kormány ne aprózza szét, hanem csak a szakszervezetekkel kelljen osztozniuk a pénzen. Úgy tűnik, a kormány elképzelése is hasonló, bár konkrét működési összeg nem szerepel a koncepcióban, az viszont igen, hogy a két oldal valóban fele-fele arányban osztozna egymással.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Armed Catalan policemen, known as Mosso d'Esquadra pass by the FC Barcelona logo with a black ribbon and a message reading "We are all Barcelona" before the Spanish league footbal match FC Barcelona vs Real Betis at the Camp Nou stadium in Barcelona on August 20, 2017.
Security barriers were put up at the entrances of the Camp Nou to stop vehicles after a deadly jihadist attack three days ago. An outcry has erupted on social media and in the press about the absence of bollards -- short, concrete posts to stop vehicles from driving onto sidewalks, with some people even demanding the  mayor's resignation for ignoring police recommendations for such preventive barriers. Drivers have ploughed on August 17, 2017 into pedestrians in two quick-succession, separate attacks in Barcelona and another popular Spanish seaside city, leaving 14 people dead and injuring more than 100 others / AFP PHOTO / LLUIS GENE
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.