Gazdaság

Jelképesen enyhítették Hodorkovszkij büntetését

Mindössze 11 óra alatt átvizsgálta a moszkvai városi bíróság felülvizsgálati tanácsa a területi bíróság 11 hónap alatt meghozott ítéletét, és 9-ről 8 évre mérsékelte Mihail Hodorkovszkij és üzlettársa, Platon Lebegyev börtönbüntetését. A jogerős ítélet nyomán Hodorkovszkij nem indulhat az állami duma képviselői helyéért decemberben.

A három bíróból álló másodfokú tanács lényegében jóváhagyta az elsőfokú ítéletet azzal a különbséggel, hogy Hodorkovszkij és Lebegyev büntetését egy évvel lerövidítette – írja a The Moscow Times.

Hodorkovszkij kétórás beszédbéen csodálkozott azon, hogy a bírók 11 óra alatt áttekintették több száz oldalas beadványát, majd közölte: „a Kreml néhány bürokratájának utasítására indult ellenem vizsgálat a Jukosz megszerzése érdekben; de a Kreml bürokratái jönnek-mennek, azok pedig, akik a Jukosz szétverésén dolgoztak, néhány év múlva Nyugton töltik majd nyugdíjas éveiket”.

Jurij Smidt, Hodorkovszkij védője az igazságszolgáltatás megcsúfolásának nevezte a döntést, védence büntetésének enyhítését pedig propagandadöntésnek, amely a bíróság függetlenségét hivatott bizonyítani.

A hatályos törvény értelmében a moszkvai Matrosszkaja Tyisina (Matróznyugalom) vizsgálati fogház főnöke tíz napon belül döntést hoz az immár jogerősen elítélt Hodorkovszkij és Lebegyev fegyveres őrizet alatti elszállításáról a fogházhoz rendelt javítótelepek egyikébe – idézi az MTI az Interfax hírügynökséget a jogerős döntés következményeiről.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik